Hivatali vesztegetés: hat gyanúsított a roma önkormányzatnál

2017. október 18., szerda 13:10, frissítve: szerda 20:47

Nem kizárt, hogy előbb-utóbb Farkas Flórián miniszterelnöki biztost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét is utolérheti az a büntetőeljárás, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) folytat a kisebbségi szervezetnél. A Magyar Nemzet megtudta, hogy a cigány szervezetnél hivatali vesztegetés miatt zajló nyomozásban hat személyt gyanúsítottak meg, értesülésünket a KNYF is megerősítette. Úgy tudjuk ráadásul, hogy a gyanúsítottak közt van az ORÖ egyik elnökségi tagja is.

A szóban forgó eljárás tavaly év elején indult, miután egy januári sajtótájékoztatón a roma önkormányzatban lejátszottak egy hangfelvételt, amelyen elhangzott, hogy Farkas Flórián legalább hat képviselővel kötött féléves időtartamra „munkaszerződést” havi 350 ezer forintos fizetéssel. Farkas cserébe azt várta el, hogy az érintett képviselők az azóta már lemondott elnökkel, Hegedüs Istvánnal szemben politizáljanak. Érdekes egybeesés, hogy éppen hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A titokban rögzített felvételen minderről Hegedüs beszélt az egyik képviselőtársával. Ugyanakkor az azóta sem derült ki, hogy összesen hány képviselő kaphatott ajánlatot a Fidesz országgyűlési képviselőjétől. Arra sem derült fény, hogy milyen forrásból származik a cigány politikusoknak ígért fizetség, illetve hogy közpénzt érint-e.

Kulcsfontosságú körülmény, hogy a KNYF folytatja az eljárást az ügyben, mert ez azt jelzi, hogy valóban felmerülhet Farkas Flórián szerepe az ügyben. Méghozzá azért, mert korábbi információink szerint közjogi mentességgel érintett személyt vizsgálhatnak az ügyben, és nem kizárt, hogy magát a miniszterelnöki biztost, akinek a neve összeforrt az ORÖ botrányaival. Arra viszont már nem kívánt választ adni az ügyészség, hogy kezdeményezték-e akár Farkas Flórián, akár más személy mentelmi jogának felfüggesztését az ügyben.

Szerda délelőtt egyébként közgyűlést tartottak volna az önkormányzat budapesti székházában, azonban határozatképtelenség miatt azonnal berekesztette Balogh János ORÖ-elnök. A 47 fős képviselő-testületből mindössze 15-en jelentek meg. Az esemény egyik fő napirendi pontja egyébként az lett volna, hogy visszahívják-e zárt ülés keretében a szervezet hivatalvezetőjét. Ezt néhány képviselő azért kezdeményezte, mert szerintük Cserháti Tiborné szabálytalanul vezeti a hivatalt, s úgy látják, ha ez bebizonyosodik, akkor az elmúlt két évben történt intézkedései semmisek.

Az is téma lett volna, hogy a Romnet cikke szerint október elején több megyében is egyszerre tartottak házkutatást az adónyomozók az ORÖ volt irodáiban. Ezeket többnyire cigány önkormányzati képviselők üzemeltették, egyes esetekben a saját ingatlanjukban. A szabálytalanul működtetett irodákért havi 450 ezer forintot vettek fel a politikusok, ezt az adóhivatal költségvetési csalás miatt folytatott nyomozásban vizsgálja. Ez az ügy egyébként Balogh János elnök számára is kínos lehetett volna, hiszen ő is üzemeltetett ilyen irodát, méghozzá a saját pizzériájában. Ugyanakkor az elnök a Magyar Nemzet kérdésére tagadta, hogy nála is házkutatást tartottak volna, s állítása szerint a hivatali vesztegetés miatt zajló nyomozásban sem hallgatták ki.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Baloghot egyébként kérdeztük arról is, hogy hol tart a roma önkormányzat adósságainak rendezése. A szervezetnek a Farkas Flórián nevével fémjelzett, botrányos Híd a munka világába program után 1,6 milliárd forint visszafizetési kötelezettsége volt az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemben a programban elkövetett sorozatos szabálytalanságok miatt. Ebből végül 1,3 milliárdot átvállalt az állam. Ugyanakkor az ORÖ több minisztériummal, ügyvédi irodával, biztonsági céggel és egyéb szervezetekkel szemben is tartozásokat halmozott fel. Korábban Balogh János azt mondta lapunknak, hogy az ORÖ az ingatlanértékesítéseiből befolyt pénzekből fedezné az adósságokat, azonban kérdésünkre ma elismerte, egyetlen ingatlant sem sikerült még eladni.

A közgyűlést kezdeményező képviselők különben bejelentették, nem hagyják annyiban, és jövő hétre ismét kérik egy újabb közgyűlés összehívását a mára meghirdetett témákban.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.