Iránytű Intézet: A Jobbik a kihívó

MN

2017. november 16., csütörtök 12:12, frissítve: csütörtök 16:31

Emelkedett az elmúlt hónaphoz képest azok száma, akik szerint a Jobbik a kormány első számú kihívója; de többen lettek azok is, akik egyelőre egyeduralkodónak látják a Fideszt – ez derül ki az Iránytű Intézet legfrissebb felméréséből. A lapunk megrendelésére készült kutatás szerint az emberek legnagyobb csoportja, 34 százaléka, azaz relatív többsége érzi úgy, hogy a következő években Orbán Viktoréknak Vona Gábor pártjától kell tartaniuk; előző hónapban még 30 százalék vélekedett így. Az MSZP-t csak 7, míg egy baloldali összefogást mindössze 3 százalék tartaná kihívónak.

A választók több mint negyede, 26 százaléka ugyanakkor azt gondolja, hogy a Fidesz és a KDNP egyeduralkodó már a következő esztendőkben. Egy hónappal ezelőtt még 17 százalék állította ugyanezt. Értelemszerűen a kormánypártok szavazói között vannak a legtöbben – 38 százalék –, akik nem látják, hogy bárki veszélyeztetné a Fidesz és a KDNP hatalmát. A kutatásból az derül ki, hogy a Fidesz-szimpatizánsok 27 százaléka nevezte meg elsődleges kihívóként a Jobbikot, a szocialisták miatt csak minden tizedik kormánypárti szavazó aggódik.

 

Leginkább magabiztosnak a Jobbik bázisa látszik: 70 százalékuk tartja számon kihívóként saját pártját. Az MSZP szimpatizánsai közül – a kutatás szerint – 27 százalék látja a szocialista pártot ebben a szerepben, míg 23 százalék egy baloldali összefogást érezne ilyen értelemben erősebbnek. Az LMP támogatóinak nagyjából ötöde, konkrétan 19 százaléka bízik annyira saját pártjában, hogy a legerősebb kihívónak tartja a Fidesszel szemben.

Az Iránytű Intézet készítette felmérésből kiderül az is, hogy az emberek abszolút többsége szerint egy most vasárnapi választáson az ellenzéki oldalról a Jobbiknak volna több szavazója. Erre a kérdésre 54 százalék említette a Jobbikot, míg 34 százalék érezne erősebbnek egy baloldali pártokból álló összefogást.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.16.

A szerkesztő ajánlja

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.

Lázár Fruzsina

Mennyit ér ma egy emberélet?

Ismeretségen vagy a jó szerencsén múlik az életben maradás, ha valaki gyors egészségügyi ellátásra szorul?

Vég Márton

Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék

Az ellenzék szerint az Elios csalásgyanús pályázatai az utolsó szöget jelenthetik az Orbán-rendszer koporsójába.

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.