Jelentene ön a szomszédjáról egy új lakásért?

2017. november 11., szombat 11:46, frissítve: szombat 19:25

Aligha akad olyan család Magyarországon, amelyet ne érintenének a XX. század nagy történelmi traumái. Egy hazai csoport most arra vállalkozott, hogy segíteni fogja az embereket abban, hogy végre feldolgozzuk a tragédiákat. A Szabadság térre látogattunk, hogy megnézzük, hogyan gyógyítja a Közös Halmaz a magyarság sebeit.

– Én nemet mondtam! Vagánykodtam, lázadoztam, grafittiztem! – mondja büszkén István, amikor arról érdeklődünk nála a Közös Halmaz szabadtéri ajtós kiállításán, mit válaszolna a kérdésekre, amelyeket a falon lát. Az egyik felvetés egészen egyszerű: elég igennel vagy nemmel válaszolni:

Nemrég házasodtál. Egy befolyásos ismerősöd meg tudja oldani, hogy soron kívül kiutaljanak nektek egy tisztességes tanácsi lakást, sőt még telefonotok is lesz. Csak annyit kér, figyeljetek egy kicsit a szembeszomszédra (mikor jár haza, kik fordulnak meg nála; tényleg nem igényel nagy erőfeszítést), és néha meséljétek el a tapasztalataitokat. Vállalod?

Az ötvenes éveiben járó István persze könnyen válaszol a kádári diktatúrával kapcsolatos kérdésekre, hiszen ebben élt. Nem úgy, mint azok a fiatalok, akik kíváncsian nyitják-csukják a Szabadság téri ajtókat, mert még nem láttak ilyet. Nóra és Éva csak most figyelt fel a kiállításra, pedig ilyenkor, délben mindig erre járnak ebédszünetre a munkahelyükről.

Halmozod a sikereket az egyetemen, karnyújtásnyira egy nyugati tanulmányút, amihez már csak a dékán aláírása hiányzik. Ha belépsz a KISZ-be, már nyúl is a toll után. Belépsz?

– Azt hiszem, nem, de akkor lehet, hogy máshogy döntöttem volna – mondja Éva, akitől a fenti kérdés felől érdeklődünk. A huszonéves lány nemrég végzett az egyetemen, számára talán már nem is fontos ez a kérdés. Ahogy az ajtó előtt áll, még elmondja: a családjában volt olyan, aki Kádár idején párttag volt, de senki nem tett rosszat. Úgy látja, hogy talán a kiállítás is arra tanítja az embereket, ne azt nézzék, hogy a másik milyen eszméket vall, milyen szervezetnek volt a tagja, hanem hogy milyen ember volt. – A nagyapám például párttag volt, de soha nem ártott senkinek – mondja a lány, majd Nóra is megszólal. Biztos abban, hogy senki nem volt párttag a családjából, senki nem jelentett senkiről. Szerinte a korosztálya is hordozza azokat a sebeket, amelyeket még a nagyszüleik okoztak egymásnak. Hiszen mindenki kész véleményt kap, nem gondolkodik el senki azon, hogy ő személyesen mit tett vagy gondolt volna. – Pont ezért jó, ha magunknak is feltesszük a kérdéseket, így talán megértőbbek leszünk másokkal – teszi hozzá a lány.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Egy másik ajtó mögött már nem csak történelmi kérdés rejlik: „Te mit érzel, ha meglátsz egy nagy-magyarországos matricát?”

– Büszkeséget! – vágja rá Csaba, aki egy olyan vállalkozásnak dolgozik, amely turistákat visz ajtótól ajtóig az országban. Ő már Angliában, Bristolban él, de ha meglátja a történelmi Magyarország térképét, azonnal az jut az eszébe, hogy nagy nemzet vagyunk. Persze ez csak egy válaszlehetőség, a Közös Halmaz kiállításán a matricát látva szánalmat, dühöt, félelmet, örömet, szomorúságot is választhat a látogató – vagy egész egyszerűen csak azt, hogy nem érdekli a kérdés, hiszen mindez régen volt. A válaszok sokfélesége és az, hogy jól megférnek egymás mellett egy ajtó mögött, mintha azt üzenné a szemlélőnek: lehet, hogy másképp gondolkodunk fontos kérdésekről, de mégiscsak egyek vagyunk, magyarok, akik a kérdéseket olvassuk, majd válaszokat adunk.

A Közös Halmaz Alapítvány missziója valójában éppen ez. Mindannyiunk családjának életén végigsöpört a XX. század, a traumák feldolgozásához, a megbékéléshez meg kell értenünk a másik fájdalmát is, nem csak a sajátunkat. „Ahelyett, ami elválaszt, azt keressük, ami összeköt: a közös halmazt” – fogalmaz a csoport, amely eredetileg egy baráti társaságból alakult. A projektvezetés, a rendezvényszervezés és az oktatás terén kellő tapasztalatú csapatban jól kiegészíti egymást a történészhallgató, az iparművész, a közgazdász, a politológus, a szerkesztő, a formatervező és a grafikus. Ők úgy látták, meg kell végre szabadulnunk attól a gyűlölködéstől, amely a történelmi traumáinkról szóló közbeszédet uralja, legyen szó Trianonról, a holokausztról, a világháborúkról, a diktatúrákról, 1956-ról vagy a rendszerváltásról.

 
A Közös Halmaz szabadtéri ajtós kiállítása a Szabadság téren
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

Mik a tapasztalatok, mennyire tudja egy kezdeményezés megbékíteni egymással a magyar embereket? – tettük fel a kérdést Gárdos Tamásnak, a Közös Halmaz Alapítvány kuratóriumi elnökének. – A visszajelzések szerint rengetegen gondolkodtak el a magyarság történetén, amelyet sokan máshogy ismertek. Volt, aki azt mondta a kiállítás megtekintése után, hogy eddig toleránsnak gondolta magát, de most rájött, hogy nem eléggé az – mondja az elnök, aki szerint naivitás lenne azt hinni, hogy gyors változások indíthatók így el, az viszont bizonyos, hogy mindez elindít egy folyamatot az emberek fejében. Gárdos Tamás elárulta: jövőre több iskolába is elvinnék a kiállítást, órákat is tartanának, amiben óriási segítségükre lennének a további önkéntesek, akik hozzájuk hasonlóan segíteni szeretnének a magyarság sebeinek gyógyításában.

A kiállítás az Eleven Emlékmű Torlódó múlt című program záró eseménye, a november 13-ig tartó kiállításról bővebben a Közös Halmaz honlapján olvashatunk.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.