Jobbik: Orbán Viktor mentálisan beteg

2018. március 16., péntek 13:58, frissítve: péntek 21:41

Nem csitulnak a kedélyek az után, hogy Orbán Viktor tegnapi „ünnepi” beszédében nyíltan fenyegetőzött. „A választás után természetesen elégtételt fogunk venni. Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is” – így hangzott a miniszterelnök azóta már elhíresült mondata. Az ellenzéki pártok igyekeznek napirenden tartani az ügyet, hiszen ma újra hangosan bírálták a kormányfő „előrejelzését”, mire lehet számítani, ha április 8-án ismét nyer a Fidesz.

„Orbán Viktor mentálisan beteg” – fogalmazott a Jobbik szóvivője. Mirkóczki Ádám szerint a kormányfő egy hatalmát féltő, a politikai őrület határát súroló ember, aki mindenkin bosszút akar állni, aki nem fideszes. „Ez Orbán Viktor programja, a bosszú” – összegezte.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is úgy vélte, hogy a miniszterelnök egy újabb határt lépett át. Lényegében politikai és jogi szankcióval fenyegette meg a változást akaró embereket, ez pedig olyan politika, amelyet diktátorok szoktak képviselni.

Az Együttet vezető Szigetvári Viktor szerint a miniszterelnök ezzel polgárháborút hirdetett, ami egy teljesen téves út hazánk számára. Súlyosan méltatlan még ehhez az illiberális rezsimhez is, hogy Orbán Viktor minden politikai ellenfelét és azok minden támogatóját a nemzet ellenségének bélyegezte, és fenyegeti őket. Pedig a köztársasági elnök hallgatását bírálta. Szigetvári aggályosnak tartja, hogy miközben Áder Jánosnak a nemzet egységét kellene megjelenítenie nem szólal meg akkor, amikor a kormányfő a haza ellenségének bélyegzi a kritikusait.

Azt valamennyi ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor elégtételről szóló fenyegetése nem kizárólag őket és pártjaikat érinti. Szerintük mindenkit, aki nem a kormányt támogatja, beleértve a sajtó képviselőit csakúgy, mint például a civil szervezeteket.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.