Jogsértő a földterületek haszonélvezetére vonatkozó magyar szabályozás

MTI

2018. március 6., kedd 19:04, frissítve: kedd 19:11

Ellentétes az uniós joggal azon emberek haszonélvezeti jogának megvonása, akik nem közeli hozzátartozói a magyarországi mezőgazdasági földterületek tulajdonosainak – közölte az Európai Unió Bírósága kedden.

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében úgy határozott, hogy a magyar intézkedés sérti a tőke szabad mozgásának elvét.

Az ügy előzménye, hogy egy külföldiekből álló társaság – egyikük osztrák állampolgár, a többiek németországi lakhellyel rendelkeztek – magyarországi mezőgazdasági földterületek feletti haszonélvezeti jogát a magyar hatóságok kártalanítás nélkül megszüntették a nemzeti jogszabályok új rendelkezéseire hivatkozva. A magyar szabályozás előírja, hogy ilyen jog a továbbiakban csak az érintett mezőgazdasági földterület tulajdonosának közeli hozzátartozója javára létesíthető, illetve tartható fenn.

A sértettek úgy vélték, hogy ezen új rendelkezések ellentétesek a tőke szabad mozgásának elvével, ezért a határozat megszüntetését kérték a bíróságtól.

Az uniós törvényszék döntése szerint vitatott szabályozás a tőke szabad mozgásának korlátozását jelenti függetlenül attól, hogy rendelkezik-e a haszonélvezeti joguktól megfosztott emberek kártalanításáról, ugyanis a szabályozás megfosztja a más tagállamokból származókat attól, hogy továbbra is éljenek haszonélvezeti jogukkal vagy átruházzák másokra.

Mint írták, hátrányos megkülönböztetés az a követelmény is, hogy közeli hozzátartozói viszonynak kell fennállnia a haszonélvezet jogosultja és a földterület tulajdonosa között.

Magyarország azon szándékával kapcsolatban, amely meg kívánja akadályozni, hogy a mezőgazdasági földterületek tulajdonjogának megszerzését tiltó szabályozást külföldi állampolgárok és jogi személyek leplezett szerződésekkel – úgynevezett zsebszerződésekkel – megkerüljék, az uniós bíróság megállapította: a magyar szabályozás a „visszaélésszerű gyakorlat általános vélelmét" állítja fel, ugyanis azt feltételezi, hogy mindenki, aki a tulajdonossal nem közeli hozzátartozói viszonyban áll, visszaélésszerűen jár el.

A vitatott intézkedés, amellyel Magyarország arra törekszik, hogy a termőföldeket azok számára tartsa fent, akik azokat megművelik, valamint az, hogy meg kívánja akadályozni a földek spekulatív célú megszerzését, a bíróság szerint nem mutat semmilyen kapcsolatot a célkitűzésekkel, és ennek megfelelően nem alkalmas azok elérésére.

Fazekas Sándor: Brüsszel újra a külföldi földspekulánsok oldalára állt

Az Európai Bíróság keddi döntése azt jelenti, hogy Brüsszel újra a külföldi földspekulánsok oldalára állt. Ez összhangban van Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és az MSZP nyilatkozatával, akik elvennék a földeket azoktól a gazdáktól, akik megvásárolták – jelentette ki a földművelésügyi miniszter kedden Jászberényben.

Fazekas Sándor, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, ezzel arra utalt, hogy az Európai Bíróság ítélete szerint jogsértő a mezőgazdasági földterületek haszonélvezetére vonatkozó magyar szabályozás. 

A miniszter a gazdafóruma előtt sajtótájékoztatón azt mondta: a kifogásolt törvény célja az, hogy a magyar földet ne lehessen többé külföldi spekulánsok kezére játszani, ahogy az a balliberális kormányok alatt történt. Kiemelte: a zsebszerződéseket üldözni kell, a gazdákat kijátszó szabályokat – így ezt a „haszonélvezeti konstrukciót” is – fel kell számolni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.