Juhász elbeszélgetne Fekete-Győrrel, hogy mégse verjék teljesen szét az ellenzéket

MN

2017. november 2., csütörtök 15:07, frissítve: csütörtök 15:23

„Kérlek, üljünk le beszélgetni arról, hogy mi az értelme egymás ellen indulni a választásokon” – kezdi a Facebookon közzétett nyílt levelében Juhász Péter. Az Együtt elnöke szerint régóta hangoztatott meggyőződése, hogy „nem lesz kormányváltás, ha olyan emberek egymás ellen indulnak, akik ugyanazért küzdenek. Ez ugyanis a Fidesz kottája, ez a centrális erőtér politikája.”

„Remélem, abban egyetértünk, hogy Rogánt és az összes fideszes képviselőt mihamarabb le kell váltani. Nekem ez a célom. Bízom benne, hogy neked is” – folytatja Juhász, felkérve momentumos kihívóját: üljenek le a nyilvánosság előtt mindezt megbeszélni.

„Ismertesd álláspontodat, mondd el, hogyan lesz Budapest 1. számú választókerületében leváltva a Fidesz azzal a stratégiával, amit követsz. Ez nem csak engem érdekel, hanem nagyon sok választót is. Ezért írok neked, és ezért kérlek, hogy nevezz meg egy helyszínt és egy időpontot, hogy megbeszéljük ezt a nyilvánosság előtt.”

A Momentum Mozgalom kedden hirdette ki jelöltjei névsorát, ebből kiderül: mind a 106 egyéni választókerületben indítanak valakit. 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.