Juhász: Nincs megállapodás a belvárosban

MN

2018. március 13., kedd 11:15, frissítve: kedd 14:50

Nincs megállapodás a belvárosban – közölte Juhász Péter a Facebook-oldalán. Az Együtt elnöke azt írta, bár „emberi értelemben” kellemeset beszélgettek, politikailag semmivel nincsenek közelebb a megoldáshoz, mint előtte.

Hozzátette: felajánlotta, hogy visszalép, ha van támogatottabb közös jelölt, „azonban senki nem hajlandó erre az áldozatra rajtam kívül”. A beszélgetésen az MSZP–Párbeszéd-es V. Naszályi Márta, az LMP-s Csárdi Antal és Fekete-Győr András Momentum-elnök vett részt. Losonczy Pál, a Jobbik jelöltje végül azért nem volt ott, mert a párt már korábban jelezte, hogy nem koordinál.

Juhász szerint az, hogy nem tud megállapodni az ellenzék, hogy a Jobbikhoz kötik magukat, „hogy még itt sem hajlandóak semmilyen, a választók felé tett gesztusra az egyes pártok”, sok mindent elmond. Pláne annak tudatában, hogy abban egyetértettek, ha itt történne előrelépés, annak üzenetértéke és érdemi hatása lenne az egész országra – írta Juhász Péter. Kiemelte: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy legyen megoldás.

Az Együtt elnöke hétfőn a Facebookon közzétett videójában számolt be arról, hogy egyeztetést kezdeményezett az ellenzéki jelöltekkel, és mindenre hajlandó, mert a célja az, hogy kormányváltás legyen. „Ha máshogy nem megy, akkor pénzfeldobással, de döntsük el, hogy ki indul ebben a választókerületben” – jelentette ki.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ennek előzménye, hogy hétfőn jött ki a Közös Ország Mozgalom felmérése, melyből az derült ki: ellenzéki patthelyzet alakult ki a fővárosi 1-es választókerületben, ugyanis az öt ellenzéki jelöltből négy is hasonló eséllyel győzné le a Fidesz–KDNP színeiben induló Hollik Istvánt. Ha viszont senki nem lép vissza, Hollik nagyon simán húzná be az V. és a VIII. kerületet is magában foglaló körzetet 42 százalékkal.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.