Kapával verte fejbe ismerősét, három évet kapott

WA

2011. december 1., csütörtök 14:53

Jogerősen három év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy Hódmezővásárhelyen élő férfit, aki két ismerősét is bántalmazta, egyiküket kapával verte fejbe, a másikat késsel szúrta mellkason.

A nyolc általánost végzett, alkalmi munkákból és nyugdíjból élő, korábban többször is büntetett hajléktalan, jelenleg 52 esztendős Rovó Tamás 2009 májusában egy Hódmezővásárhely melletti tanya kertjében lakott együtt a későbbi sértettel.

2009. május 11-én mindketten ittasak voltak, amikor szóváltás alakult ki közöttük a kertben. Ekkor a vádlott felvett a földről két kézikapát, és azokkal legalább három alkalommal fejbe vágta a sértettet. Az eszméletét elvesztő férfit egy órával később beszállították a szegedi klinikára, és még aznap megműtötték, majd hónapokkal később még további két beavatkozást hajtottak végre rajta. A szakértői vélemény alapján a férfi sérülése akár életveszélyessé is válhatott volna.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.