Kétszázmilliót ad a paksi önkormányzat

NT

2012. augusztus 22., szerda 22:31

A paksi önkormányzat az eredeti pályázati keretet megemelve 200 millió forintot fordít idén panel- és hagyományos technológiával készült épületek felújításának támogatására. Ötszázötven lakás energiatakarékos korszerűsítése valósul meg a városi forrás felhasználásával – tájékoztatott Hajdú János fideszes polgármester.

A panellakások esetében 100, a hagyományos épületeknél 30 millió forintot biztosított támogatásként idei költségvetésében a városvezetés nyílászárócserére, utólagos hő- és vízszigetelésre, fűtéskorszerűsítésre. Az önkormányzat a beruházások költségeinek legfeljebb 50 százalékát támogatja, ami több megvalósítandó cél esetén lakásonként legfeljebb 600 ezer forint jelenthet.

Hajdú János azt mondta, két nap után le kellett zárni a pályázatot, mert a hagyományos technológiával készült épületek esetében beérkezett igény háromszorosa volt annak az összegnek, amelyet a képviselő-testület erre a célra jóváhagyott, a panelépületeknél pedig hozzávetőleg megegyezett a tervezett pénzügyi kerettel.

A városvezetés rendkívüli képviselő-testületi ülésen módosította költségvetési rendeletét, és a felhalmozási céltartalékból biztosítja azt a több mint 73 millió forintot, amely lehetővé teszi a két nap alatt beérkezett pályázatok benyújtóinak, hogy a helyi támogatáshoz hozzájussanak és a beruházásokat mielőbb megkezdjék.

Közel háromszáz hagyományos technológiájú és kétszázötven panelszerkezetű otthon újulhat meg. Pakson körülbelül 8000 háztartás van, ebből 2800 lakás a lakótelepen. Mostanáig a lakótelepi lakások több mint hatvan százalékát támogatta az önkormányzat, az ideiekkel együtt ez az arány meghaladja a hetven százalékot.

A város polgármestere jelezte: a pályázatok kötelező mellékletét képező árajánlatok mutatják, hogy többségükben helyi vállalkozások fogják végezni a felújítást.

A panelházak felújításának elősegítését az önkormányzat 2002 óta kiemelten kezeli, alkalmazkodva a mindenkori állami pályázati rendszerhez. A hagyományos szerkezetű, illetve a panelprogramból kimaradt lakások korszerűsítésének támogatásáról először 2006-ban döntött a városvezetés. Az elmúlt tíz évben több mint egymilliárddal forintot fordított az önkormányzat erre a célra, ennek köszönhetően a lakosság számára közel 800 millió forintnyi állami támogatás lehívása vált lehetővé.

A paksi lakótelepi lakások értékmegőrzését nemcsak ezzel, hanem a környezet komfortosításával is elősegíti a városvezetés. A lakótelepi tömbbelsők felújítása 2009-ben kezdődött, 2012-ben már a harmadik átépített tömbbelsőt adták át. Az elmúlt három évben 410 millió forintot fordított az önkormányzat erre a célra – közölte Hajdú János.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

Unyatyinszki György

Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.

B. Kovács Gergely

Petike fülfolyása és állandó pittyegésterror a vonatokon

A csend manapság luxuscikk, de a MÁV tájékoztatása szerint 2019-től itthon is üzembe helyezik a csendes kocsikat.