Kiadták a feladatot: minden megyében mozgósítani kell

2018. március 13., kedd 12:52, frissítve: kedd 15:01

Aktivistahálózaton keresztül kell majd mozgósítania a megyei közgyűléseknek minél több embert a kormány Sportországjárás nevű rendezvénysorozatához – tudta meg a Magyar Nemzet. Az eseményt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott (képünkön) és az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) Szabó Tünde sportállamtitkár indította el, akik mindketten a Fidesz országgyűlésiképviselő-jelöltjei. Az országjárást megyei szinten rendezik meg, és azt várják, hogy a megszervezésben segítsenek a megyei közgyűlések elnökei is, mert „a választókerületeket nem terhelnénk az egyes állomások megszervezésének ügyes bajos dolgaival”.

„A meghívás barátainknak, a városvezetőknek, helyi – régiós sportvezetőknek, egyesületeknek, testnevelő tanároknak, edzőknek, felnőtt sportolóknak (parasportolóknak is), sportot támogató személyeknek, sportújságíróknak szól” – írták a lapunk birtokába került dokumentumban.

A sportállamtitkárság több kérést is megfogalmazott a megyei közgyűléseknek. Ezek közt első helyen szerepel, hogy „az aktivistahálózaton keresztül próbáljanak majd meg minél több helyi, sporthoz köthető személyt elérni”. Kiderült az is, ezeket a rendezvényeket egy minimum 200 fős teremben kell megtartani, ám nem ez az államtitkár egyetlen kívánsága. „A berendezés részét képezné egy kis asztal is, ahová kirakhatják a kormányzati eredménykiadványt, amit a rendezvény végén adnak át” – írták, megjegyezve azt is, hogy a rendezvényen való részvételt regisztrációhoz kell kötni. Úgy tűnik, az államtitkárságnak nincs kedve bajlódni az elmúlt évek helyi fejlesztéseinek áttekintésével, legalábbis szintén a megyei közgyűlésekre bízná azok összeírását, hogy aztán kiemelhessék őket az előadás során. Emellett „a rendezvényen részt vevő protokoll szempontjából fontos személyekről is kérnek majd információt, többek között a formális köszöntés miatt”. Végezetül az is a megyei közgyűlésekre vár, hogy a rendezvényen készítsenek fényképeket, és azokat küldjék el az államtitkárságnak.

A sportországjárás két fő arca Vári Attila és Sárfalvi Péter lesz. Vári kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a miniszterelnöki kabinetiroda szakértője, míg Sárfalvi világ- és Európa-bajnok magyar öttusázó, aki a Hír TV munkatársa volt, mielőtt az Emmi helyettes államtitkárává nevezték ki 2017 elején.

A Fidesz egyébként lakosságifórum-dömpingbe kezdett. A honlapjukon található tájékoztatás szerint kedden tizennyolc lakossági fórumot tartanak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.13.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.