Kiderült, hány CT- és MR-készülék van a magyar kórházakban

Molnár Richárd

Molnár Richárd

2017. augusztus 10., csütörtök 17:52, frissítve: péntek 06:55

A legfrissebb, 2017. július eleji adatok alapján jelenleg 104 CT-berendezés és 65 MR-berendezés (mágneses rezonancia képalkotó készülék) található a magyar kórházakban és egészségügyi intézetekben – válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, az LMP társelnökének írásbeli kérdésére.

Rétvári szerint 2010-ben még csak 73 darab CT- és 30 darab MR-készülék állt rendelkezésre Magyarországon. Így kijelenthető, hogy 7 év alatt 42,5 százalékkal nőtt a CT- és 116,7 százalékkal az MR-berendezések száma, amelyek átlagéletkora négy és fél év.

Hadházy kérdésében azt írta, köztudomású, hogy egyes egészségügyi szakterületeken nincs megfelelő létszámú szakember a hazai kórházakban, és a hiányszakmák között rendszeresen szerepel a radiológus is. Az elmúlt hetek hírei alapján pedig több aggasztó kérdés is felmerült a közvéleményben, ami a CT/MRI-ellátottságot és azok üzemkészségét, a szakemberek kapacitását érinti.

Rétvári válaszában azt írta, az elmúlt időszakban a CT-MR-vizsgálathoz szükséges személyi minimumfeltételek tekintetében végzett hatósági ellenőrzések során mindössze egy alkalommal került sor hatósági intézkedésre. Akkor egy szakdolgozó hiányát állapították meg, ám a szükséges feltétel biztosításáról a szolgáltató az ellenőrzést követően gondoskodott.

Az államtitkár közölte a szakterületi fizetéseket is. A radiológusok esetében egy 0–3 éves jogviszonnyal rendelkező szakorvos besorolási alapbére bruttó 354 820 forint, egy 7–9 éves jogviszonnyal rendelkezőé 369 420 forint, míg egy 31–33 éve a pályán lévő radiológus alapbére 446 720 forint.

Rétvári szerint a Magyarországon működő CT- és MRI-készülékek nagyon magas kihasználtsággal működnek. Kapacitástöbblet igénylésére szerinte a legtöbb esetben nincs szükség, azonban területi igények közötti különbségek előfordulhatnak.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.