Kisiskolások százai lepték el a BME-t

MD

2016. július 7., csütörtök 16:00

Idén második alkalommal rendezte meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az általános iskolás fiataloknak szóló egyhetes nyári táborát, a gyerekegyetemet.

Kétszer egyhetes „egyetemi oktatást” tart a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hétszáz általános iskolás számára. A gyerekegyetemen a fiatalok különböző előadásokon, valamint kiscsoportos, szemináriumi foglalkozásokon is részt vesznek, melyeket az intézmény oktatói tartanak. A kisdiákok olyan témákkal ismerkedhetnek meg az egy hét alatt, mint az állatok mozgása, az okostelefonok, okosvárosok, a titkosírás vagy az optika csodái. Az egy hét elteltével pedig a résztvevők oklevelet kapnak a gyermekegyetem elvégzéséről.

A 2.-5. osztályosoknak rendezett első turnust június utolsó hetében tartották, míg a 6.-8. osztályosoknak szóló második turnus július első hetében zajlik. A kezdeményezés kétségtelenül sikeres, hiszen komoly a túljelentkezés: ahogy az a BME oldalán olvasható, már a jövő évi rendezvényre is csak várólistás helyek maradtak.

A szerkesztő ajánlja

Stier Gábor

„Kijev nem írhat minden bajt a háború számlájára”

Az egykor Viktor Janukovics csapatában dolgozó politológus, Koszty Bondarenko nem csalódott a Majdanban, mert nem is várt tőle semmit.

Kuthi Áron

Későn ébredt az összes kisebbségi magyar párt

Öt hét alatt még legalább 300 ezer aláírást kell összegyűjteni az őshonos kisebbségek uniós védelme érdekében. A kudarcot is meg kell tudni magyarázni.

Radványi Benedek

Burján Csaba: Amikor kijöttünk Phjongcshangba, korizni alig tudtam

Az aranyérmes gyorskorcsolyázót már az általános iskolában azzal cukkolták, hogy olimpiai bajnok lesz. Interjú.

B. Kovács Gergely

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés és a nemzeti minimum. Egy nógrádikum nyomában.