„Kommunistából konzervatív?” Bokros Lajos a MoMa élére állt

2013. április 21., vasárnap 14:24, frissítve: vasárnap 18:33

Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő vasárnap Budapesten.

A pártot vasárnap hozták létre az alapító okirat megalkotásával, a párt elnöke Bokros Lajos, alelnöke Pusztai Erzsébet volt MDF-es országgyűlési képviselő. Az igazgatóság tagja Cselényi László, a Duna Televízió korábbi elnöke, Pálfy G. István újságíró és Kajdi József jogász.

A párt megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint a párt az egyén, a piac, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát akarja képviselni amellett, hogy hisznek a szabad piac, a kereskedelem és a vállalkozás jólétteremtő erejében.

Bokros beszédében hangsúlyozta: 2014-ben arról kell dönteni, hogy a klasszikus, európai fejlődést, vagy a tekintélyelvű rendszert választják-e az emberek. Szerinte utóbbi esetben mindenféle felzárkózásnak „búcsút mondhatunk”, nemzetközi elszigetelődés, társadalmi bomlás lesz az eredmény. A párt alapelvei közé tartozik a nemzeti összefogás, szolidaritás, az európai érdekrend maradéktalan képviselete, a demokrácia igenlése, az emberi jogok védelme, a szabad piac, az egyén szabadságának, méltóságának, megbecsülésének képviselete – mondta az elnök.

Pusztai Erzsébet alelnök futballból vett hasonlattal élve azt mondta: többféleképpen lehet játszani a labdajátékot: a grundon, ahol aki erősebb, leváltja a bírót és a partjelzőt, kioszt néhány sárga és piros lapot, bokarúgást az ellenfélnek. Akit így győznek le, tele van félelemmel, megalázottsággal, haraggal. De kérdés, hogy érezhet-e valódi büszkeséget az, aki ilyen meccsen nyer? – tette hozzá.

Martin Callanan, az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjának elnöke azt mondta, hogy ha minden országnak lenne egy Bokros Lajosa, akkor az euró ma sokkal jobb állapotban lenne. Hangsúlyozta: szükség van olyan politikusokra az unióban, akik értik a gazdaságot, mert a térséget versenyképesebbé, nyitottabbá, szabadabbá kell tenni.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A sajtótájékoztató helyszíne, az egyik budapesti szálloda épülete előtt néhány demonstráló egy transzparenst tartott, amelyen egyebek mellett az állt: „Elég volt!, Bokros átvert mindenkit!, Kommunistából konzervatív?”.

Mint arról az MNO korábban beszámolt, a Bajnai-féle párton és a frakcióval nem rendelkező LMP-n kívül minimális esélye van annak, hogy a Fidesz–KDNP-n, az MSZP-n és a Jobbikon kívül a mostani politikai erők közül 2014-ben bármelyik is bejusson az Országgyűlésbe – minderről politológusok nyilatkoztak az MNO-nak. Kiderült az is, mi okozhatja Gyurcsányék vesztét, valamint hogy Bokrosból nem lehet megélni.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.