Korántsem gyerekjáték a lombikos családalapítás

Szabó Emese

Szabó Emese

2017. szeptember 7., csütörtök 20:31, frissítve: csütörtök 14:39

A lombikprogram vallástól függetlenül komoly etikai, biológiai és technológiai témákat érint, a kérdés messze nem annyi, mi történik a beültetéshez fel nem használt embriókkal. A nyilatkozatháború kapcsán megnéztük, amiről talán a legkevesebb szó esett: hogy pontosan mit is jelent az a beavatkozás, amiről vitáznak a felek.

A lombikprogramról alkotott egyes egyházi vélemények sokaknál kiverték a biztosítékot az elmúlt hetekben. Míg Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke bűnnek tartja a beavatkozást, ebből adódóan a lehetőséggel élőket pedig – tudatosságukhoz mérten – bűnösnek nevezte, addig a kormány egészen más véleményen van. Ahogyan azok a családok is, amelyeknek a lombikprogram adta meg a gyermekvállalás lehetőségét és örömét, akiknek ez a beavatkozás segített leküzdeni a meddőség problémáját. Persze egyházi oldalon is vannak más vélemények, a meddőség okozta problémákkal pedig a hívek által sok pap szembesül.

Miközben a témához ki-ki világnézete szerint szólt hozzá, a nyilatkozatok rámutatnak arra is: sokan úgy formálnak véleményt, hogy közben alapvető kérdésekkel sincsenek tisztában. Pedig a lombikprogramban való részvétel a gyerekre vágyókat akkor is megterheli, ha azt vallásuk szerint sem kifogásolják és fizetniük sem nem kell érte. A beavatkozás során ugyanis nem csak a megfogant, de be nem ültetett embriók sorsa vethet föl súlyos dilemmákat – még akkor sem, ha sokan kifejezetten miattuk aggódnak. A fő kérdés, hogy milyen módszerről van szó, arra mi miatt és kinek van szüksége. A vélemények még a nem lombikban fogant életekről, hanem a mesterséges megtermékenyítés másik fő típusáról, az inszeminációról is megoszlanak.

– Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokat eleve két nagy csoportba osztják, ezek más és más etikai, biológiai kérdéseket vetnek fel, a katolikus egyház is eltérő véleményen van velük kapcsolatban – mondja Bernard Artúr szülész-nőgyógyász, a Kaáli Intézet tudományos igazgatója. Az egyik módszer a házastárs, illetve élettárs ivarsejtjeivel, esetleg adományozott ivarsejttel végzett mesterséges ondóbevitel – más néven inszemináció –, míg a másik a testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés, magyarán a lombikprogram.

Az első ily módon fogant baba 1978-ban jött világra Angliában, már maga is édesanya. Magyarországon az 1980-as évek közepén születtek az első lombikbabák, szinte egy időben a pécsi klinikán és a fővárosi Nyírő Gyula kórházban. Később más egészségügyi intézetek is csatlakoztak, de folyamatos in vitro (vagyis „lombikos”) meddőségkezelés sokáig sehol nem volt elérhető. Az első ilyen intézetet 1992-ben alapította Kaáli Géza, akinek intézménye kezdetben csak magán ellátóhelyként működött, de aztán a társadalombiztosító fokozatosan elkezdte támogatni a kezeléseket. Ma már több ilyen intézet is működik.

Mindenhol öt próbálkozást fizet az egészségbiztosító, függetlenül attól, hogy magánintézetről – bár vannak olyan helyek, amelyek eleve csak magánbetegekkel foglalkoznak – vagy közfinanszírozott ellátóhelyről van szó. Viszont van volumenkorlát: az állam évente hatezer próbálkozást finanszíroz. Ezt a tervek szerint csak 10 százalékkal emelik, így a nemrég bejelentett forrásbevonás nem feltétlen jelent nagyobb előrelépést.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ha ugyanis a kezelések száma eléri a korlátot, akkor a pároknak várniuk kell a beavatkozásra, miközben az idő nagyon fontos tényező a beavatkozásoknál. Az tehát csak korlátozott segítséget jelent, hogy az államilag támogatott lombikeljárásokhoz kapcsolódó gyógyszerek támogatása a jelenlegi 70-ről 90 százalékra nő, illetve hogy akinek öt embrióbeültetéssel végződő beavatkozásból legalább egy gyermeke meg is születik, az a következő gyerek, illetve gyerekek esetében is négy-négy teljes beavatkozást igénybe vehet az egészségbiztosító terhére.

Százezres volumen

Az emberi reprodukciós eljárásokra való igény hatalmas, a meddőség Magyarországon nagyságrendileg 200 ezer házaspárt érint. Nekik csak orvosi segítséggel lehet gyerekük. Az, hogy az ilyen párok száma nő, részben a gyerekvállalás kitolódásával magyarázható: 1970-ben 22,5 év volt az első gyerek vállalásának átlagos időpontja 2014-ben már 28,2 év, tavalyelőtt pedig 28,4 év. Sokan 35 év fölött vállalnak gyereket, amikor az esélyek már végképp kisebbek, nem is beszélve a 40 év fölöttiekről, akik még lombikbébi-kezeléssel is csak nehezen eshetnek teherbe. Közülük ily módon is csak minden tizedik tud szülni. Az egészségtelen életmód, a helytelen táplálkozás, a dohányzás és alkoholfogyasztás ugyancsak rontja az esélyeket, ahogy az elhízás is. Az új kutatások már arra is rámutatnak, hogy a levegő ózonkoncentrációjának növekedése is visszaveti az ivarsejtek fejlődését mindkét nemnél. A spermatermelődésre a mozgásszegény életmód és a környezeti ártalmak is rányomják bélyegüket.

 
Kaáli Géza professzor az intézet segítségével fogant két gyermekkel a 20. születésnapon 2012-ben
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
 

Meddő pároknál az első etikai kérdés az, hogy esetükben a reprodukciós eljárások segítséget jelentenek-e vagy pedig egy kívánság teljesítését.

– Ha a dolgot úgy fogjuk fel, hogy a meddőséget akarjuk ellensúlyozni vagy kikerülni, betegségnek tekintve gyógyítani, a családképet pedig gyerekkel tartjuk a leghelyesebbnek és erkölcsileg a legelfogadhatóbbnak, akkor az ilyen beavatkozások segítségként foghatók fel. Ennek azonban személyes meggyőződésen kell alapulnia – mondja Oberfrank Ferenc bioetikus. A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója szempontként emeli ki azt is, hogy az egyes vallások, kultúrák, filozófiák és erkölcsi irányzatok miként gondolnak ezekre a módszerekre, kik számára tartják azokat elfogadhatónak. Az is változó, hogy az egyes országokban a jogszabályokat melyikhez igazítják, miként szabályozzák ezt a kérdést. Emiatt az egyéni felfogás és lelkiismeret a jogba is beleütközhet. Kérdés az is, hogy az eljárás mennyire teszi próbára az arra vállalkozó házaspárt.

– Magam is láttam példát arra, mennyire megviselheti ez a feleket, így komoly kérdés az is, hogy a beavatkozást végzők kellőképpen tájékoztatták-e azokat, akik ilyen lehetőséggel szeretnének élni. Például korrektül elmondták-e, hogy arról a „futószalagról”, amire felülnek, hol lehet leszállni, a folyamat során mire kell felkészülniük. Ha ugyanis valaki nagyon szeretne valamit, csőlátásúvá válik – fogalmaz a bioetikus. Külön kérdésként emeli ki azt is, hogy az egyes társadalmak miként tekintenek például a meleg párok gyerekvállalási szándékára, és az hogyan tükröződik a jogszabályokban.

Ködbe vesző inszemináció

Az emberi reprodukcióra irányuló legegyszerűbb eljárás a házastárs, illetve élettárs ivarsejtjével, esetleg adományozott ivarsejttel történő mesterséges ondóbevitel, amelynek sikeressége ciklusonként a legjobb esetben is csak 15-20 százalékosra tehető. Emiatt idősebb korban már próbálkozni sem nagyon érdemes ezzel a módszerrel, három sikertelen kísérlet után pedig már fiatalabbaknál is indokolt a lombikra való áttérés. Korábban erre csak hat sikertelen inszemináció után volt lehetőség.

Arról, hogy hazánkban hány inszeminációt végeznek, nincs megbízható statisztikai adat: magánorvosok is végezhetik, a beavatkozást pedig nem kell jelenteniük. Innentől kezdve becsülni sem lehet, hányan próbálkoznak ilyen módszerrel és hányan köszönhetik ennek a gyereküket. A nagyságrendet szemléltetni azzal lehet, hogy például a nagynak számító Kaáli Intézetben évente 900-1000 inszeminációt végeznek, ami az alacsony sikerességi rátát nézve kétszáz körüli így fogant babát jelenthet. Ebből kiindulva országos szinten évente kevesebb mint ezer ily módon létrejött terhességről beszélhetünk.

Az utóbbi évben adományozott hímivarsejttel már nem igazán történtek ilyen beavatkozások, ezek száma jellemzően mindenhol csökkent. Ennek oka, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 2015 nyarán megtiltotta a külföldi donorsperma használatát, hazai mintából pedig nincs elég. Kevesen jelentkeznek donornak, nem vállalják a 7-8 hónapos vizsgálati időszakot. Ugyan a Kaálinak és több más helynek is van spermabankja, viszont mivel a lombikkezeléshez jóval kevesebb sperma kell, mint az inszeminációhoz, az anonim donoroktól származó csekély készletet inkább arra használják. A donoros inszeminációnak külföldön is gátat szab az adományozók hiánya, Németországban például eleve csak házastársaknál engedik ezt, még élettársak sem élhetnek az idegendonoros inszemináció lehetőségével. Egyedülálló nők pedig pláne nem, pedig a beavatkozást végző intézetek szerint zömmel ők szeretnének élni ezzel az eséllyel. Ezt a megoldást esetükben a katolikus egyház is elfogadhatatlannak tartja, csak a hagyományos – tehát a partner spermájával történő – megoldást engedi híveinek, azt is csak bizonyos értelmezések szerint.

Az inszeminálás során a meddő pároknál a tüszőérést serkentik előzetesen – van, hogy erre nincs szükség –, majd a megrepesztést követően előkezelt spermával végeznek művi megtermékenyítést. Az ikerterhességek valószínűsége a gyógyszeres előkezelés és az ovuláció indukálása miatt ennél a módszernél megemelkedik, bekövetkezhet vetélés, szövődményes terhesség, méhen kívüli terhesség, nem zárhatók ki a fejlődési rendellenességek sem. Emiatt a terhesség első harmadában ugyanúgy fontosak a megfelelő szűrővizsgálatok.

Lombik számokban

A lombikprogramként emlegetett testen kívüli petesejt-megtermékenyítés az inszeminálásnál hatékonyabb, belőle egyre több történik szerte a világon. Ma becslések szerint közel 6 millió olyan ember él a földön, aki ilyen módszernek köszönhetően született. Itthon úgy becsülik, hogy az élve születéseknek 2,5 százaléka – körülbelül 2300 baba – köszönhető a lombikprogramot is magába foglaló mesterséges beavatkozásoknak. Ez valamivel alacsonyabb, mint a 3-3,5 százalékos európai adat.

– A hazai szám egyrészt abból adódik, hogy 6000 lombikprogramot finanszíroz az állam, ami mellé még jönnek a magánúton lombikprogramot vállaló párok – a becslések szerint nagyságrendileg ezer körüli ilyen beavatkozás történhet összesen az országban. A lombikbeavatkozások sikeressége hozzávetőlegesen 20-25 százalékos, mellette pedig – legalábbis a becslések szerint – százas nagyságrendben történnek sikeres inszeminálások is. Így jön ki a 2,5 százalékos arány és a 2300-as szám – magyarázza Bernard Artúr. A tudományos igazgató beszámolójából kiderül, hogy akik itthon saját zsebből fizetik a lombikprogramot, nagyrészt amiatt teszik ezt, mert az állami finanszírozás a volumenkorlát miatt véges. Aki például a Kaáli Intézetbe jelentkezik, az legközelebb csak jövő áprilisában vehet részt államilag támogatott kezelésen, ha a beavatkozást hamarabb szeretné, akkor is fizetnie kell érte, ha amúgy jogosult lenne rá ingyenesen. Itt etikai kérdésként kerül elő az, hogy a mérleg nyelve két azonos egészségügyi szükséglettel rendelkező pár közül annak az oldalára billen, amelyik jobb anyagi helyzetben van. Tehát akinek több a pénze, nagyobb eséllyel lesz szülő.

– Itt kérdés, hogy az állami rendszer ezt mennyire tudja ellensúlyozni, tehát mennyivel költhet például többet meddőségi kezelésekre, mint mondjuk szívtranszplantációra, művesekezelésre vagy éppen a diabéteszes betegek ellátására. Vajon ezek fontosabbak vagy a meddő párok esélyegyenlősége? – érzékelteti az etikai problémát Oberfrank Ferenc. A bioetikus megemlíti azt a jelenséget is, hogy az ellátóhelyek a nagyobb sikerességi mutatók érdekében a kevésbé problémás párokat szívesebben elvállalhatják, mint a bonyolult eseteket.

Versenyfutás a sikerért

Az embrióbeültetés sikere az inszeminációénál jóval magasabb, de az életkor előrehaladtával azért jelentősen csökken: míg 35 év alatt két embrió visszaültetését követően a terhesség esélye közel 45 százalékos, addig 40 év fölött már csak 10-15 százalékos. Negyvenöt éves kor felett a törvények értelmében nem is végezhető ilyen kezelés. Az ikerterhességek esélye általában 20 százalék alatti. Bernard Artúr kiemeli, hogy a méhen kívüli terhesség valószínűsége 1-2 százalékos, de ezeket rendszerint időben felfedezik. A tudományos igazgató megosztja velünk azt is, hogy míg a természetes úton fogant magzatok 2-3 százalékánál fordulnak elő fejlődési rendellenességek, addig a lombikos megoldásnál 4 százalékos ez az arány. Ennek oka azonban nem a kezelésben, illetve az annak során alkalmazott gyógyszerekben keresendő, hanem abban, hogy a meddő pároknál eleve gyakoribbak a fejlődési rendellenességekhez vezető okok.

 
Babacipős dobozt kezében tartó pár Costa Ricában
Fotó: Ezequiel Becerra / AFP
 

A kicsivel magasabb rizikó olyan etikai problémát is felvet, hogy míg a természetes úton fogant magzatok problémáiért csak a természetet lehet okolni, addig ez esetben bonyolultabb helyzet is előállhat. – Látjuk, hogy ami technika, az elromolhat. Hiába törekszünk erre, nem küszöbölhetünk ki mindent, főleg mert jelen esetben olyan dolgot tudunk megcsinálni, amiről soha nem tudhatunk eleget. Emiatt ilyen esetekben megjelenik az ember felelőssége is, amit az érintetteknek tudniuk kell kezelni, fel kell rá lelkileg készülniük. Ha ezt nem teszik meg, csapdahelyzet állhat elő – fogalmaz Oberfrank Ferenc.

Út az anyaméhig

Testen kívüli megtermékenyítésre általában akkor van szükség – és a jogszabály is akkor teszi ezt lehetővé –, ha a leendő anya mindkét petevezetéke el van záródva, alacsony a spermiumszám, az inszemináció többszöri próbálkozás után is eredménytelen, súlyos endometriózis áll fenn, a pár női tagja már elmúlt 40 éves, a petefészke pedig a vizsgálatok szerint nem működik megfelelően. Ugyancsak indok az, ha a nő egyedülállóként szeretne gyereket. Vagy ha valaki daganatellenes kezelés előtt áll – ilyenkor jellemzően csak a petesejtet veszik le, a megtermékenyítésre később kerül sor.

A beavatkozást mindig hormonpótló tablettákkal vagy injekciókkal történő stimulációs kezelés előzi meg, aminek célja az, hogy egyidejűleg ne egy, hanem több petesejt érjen meg, legyen leszívható és megtermékenyíthető. Maga a stimuláció a tüszők éretté válásáig tart. A petesejtleszívás szinte mindig altatásban történik, hüvelybe vezetett ultrahangfej és úgynevezett punkciós tű segítségével. Utóbbi az, amivel a hüvelyboltozaton keresztül leszívják a tüszőkben lévő tüszőfolyadékot. A leszívott petesejteket mikroszkóp alatt keresik meg, majd tápoldatba teszik, inkubátorban tárolják. A megtermékenyítés 4-5 órával később történik előkészített, 2-5 napos önmegtartóztatás után nyert spermával. A megtermékenyítéshez fagyasztásból felengedett vagy biopsziával nyert spermium is használható. A megtermékenyült, szabályosan osztódó préembriókat – maximum négyet – a leszívást követően minimum kettő, maximum hat napon belül speciális katéterrel juttatják a méhbe a méhnyakon keresztül, ehhez altatásra sincs szükség. A visszaültetett embriók számáról a leendő szülők döntenek.

Előfordul, hogy az ivarsejt megtermékenyülése, illetve a megtermékenyített embrió megtapadása a szokásosnál nehezebb, emiatt kiegészítő módszereket is alkalmazni kell. Az egyik ilyen megoldás az intracitoplazmatikus spermium injekció (ICSI), amelynél egyetlen spermiumot juttatnak a petesejt citoplazmájába. Erre egyebek mellett akkor van szükség, ha a spermiumok száma, mozgékonysága vagy morfológiája nem megfelelő, fagyasztott vagy sebészeti úton nyert spermát használnak fel. Ennél a beavatkozásnál a spermiumot mozgásképtelenné teszik, majd egy vékony üvegpipettával a megtisztított petesejt citoplazmájába injektálják. A megtermékenyülés aránya 80 százalékos. Ha a probléma a beágyazódás sikertelensége, akkor szükség lehet úgynevezett asszisztált hatchingre (AH). Ennek során az embrió külső burkán ejtenek apró nyílást, ami segíti az embrió és környezete közötti kapcsolat kialakítását, egyszóval a beágyazódást. Az eljárás során maga az embrió nem szenved genetikai és fizikai ártalmat, de a beavatkozás kismértékben emeli az egypetéjű ikerterhesség valószínűségét.

Saját sejtek, donor sejtek

Az embrióbeültetést aszerint is csoportosítják, illetve szabályozzák, hogy milyen úton létrejött magzatkezdeményről van szó. Az ivarsejtek alapesetben a házastársaktól vagy élettársaktól származnak, de történhet mesterséges megtermékenyítés adományozott ivarsejtekkel is. Adományozott hímivarsejt akkor használható – és ez így van az inszeminációnál is –, ha például a pár férfi tagjának nincs spermiuma, abból kevés van, esetleg valamilyen morfológiai eltéréssel rendelkezik. Ugyancsak ok lehet, ha a lombikos megtermékenyítés többszöri próbálkozásra sem eredményes, és ennek oka vélhetően a férfi spermájában keresendő. Szintén ok lehet, ha a férfi olyan géneket hordoz, amelyek miatt utódja nagy eséllyel súlyos genetikai rendellenességgel születne, vagy pedig egy nő egyedülállóként szeretne meddőségi kezelésben részt venni. A hazai jogszabály csak az anonim spermadonáció lehetőségét biztosítja, a donorokat pedig előzetesen ki is vizsgálják. Ez így van a legtöbb európai országban, spermadonor csak anonim lehet.

Petesejt-donáció abban az esetben jöhet szóba, ha valakinek petefészke fiatal kora ellenére elégtelenül működik, vagy az életkora miatt (általában 45 éves kor felett) nagy valószínőséggel nem teszi lehetővé egészséges embrió létrehozását. Szintén szükség lehet donor petesejtre akkor, ha a lombikos megtermékenyítés többször sikertelen volt, és ennek oka vélhetően a petesejtben keresendő. Megengedett a módszer akkor is, ha a családban olyan genetikai betegség fordul elő, amelynek átörökítését el akarják kerülni. A donornak ez esetben is át kell esnie a szükséges vizsgálatokon. Petesejt-donáció már lehet nem anonim is – sőt gyakorlati példa inkább erre van. Ez esetben a leendő anya közeli hozzátartozója, oldalági rokona, testvérének párja, az egyenesági rokont és testvért leszámítva házastársának közeli hozzátartozója, esetleg házastársa testvérének házastársa lehet donor. Anonim módon petesejtjét bárki felajánlhatja, de csak az egészségügyi intézménynek, nem konkrét személynek.

Adományozott magzatok?

A legmeredekebb kérdés az embrióadományozással történő embrióbeültetés, amire – bár itthon is van intézet, amelyik végez ilyet – kevés a gyakorlati példa. Maga a módszer akkor jelenthet megoldást, ha a pár mindkét tagjánál olyan probléma merül föl, amely egészséges embrió létrehozását nagy eséllyel kizárja, legyen az genetikai vagy egyéb ok. Például mindkét fél olyan súlyos betegséget hordoz, amely örökölhető, illetve olyan meddőségi gondok állnak fent mindkét félnél, amelyet nem lehet megszüntetni. Embriót csak anonim módon lehet adományozni, felajánlást pedig csak meddőségi kezelésen részt vevő párok tehetnek, ráadásul csak abban az esetben, ha a női fél 35 évnél fiatalabb, a férfi pedig nem szenved olyan spermiumtermelődési zavarban, amely genetikai problémára utalhat. Ebből adódóan – túl az egyéb etikai kérdéseken – eleve kockázat, hogy mindenképpen csak olyan párok magzatait lehet adományként kapni, akiknek valamilyen problémájuk volt a gyerekvállalással. A rizikó miatt ezzel a megoldással csak elvétve élnek a meddő párok, ahogyan felajánlások sem nagyon történnek. Ilyen esetben sokkal jellemzőbb, hogy a felek az örökbefogadást választják.

Az etikai kérdések magzatdonációnál végképp kemények. Itt még a lombikprogramot elfogadók között is fölmerülhet annak kérdése, van-e joga így gyerekre szert tenni azoknak, akiknek az élet más utat szánt.

Mélyfagyasztva

Fagyasztani hímivarsejtet, petesejtet és embriót is lehet, de csak szigorú szabályok mellett. A hímivarsejt mínusz 196 fokos nitrogénben több évig is tárolható. Felengedés után 70-80 százalékuk mozgásképes marad, de megtermékenyítésre a mozgásképtelenek is alkalmasak.

Női ivarsejt csak akkor tárolható fagyasztva, ha valaki lombikprogram után dönt fel nem használt petesejtjének adományozása mellett, vagy pedig saját célra kéri megőrzését mondjuk azért, mert férje az adott időpontban nem tudott spermát produkálni. Klasszikus eset az is, ha valaki daganatos betegség kezelése – sugárterápia vagy kemoterápia – előtt áll, petesejtjét pedig a károsodástól szeretné megóvni, később felhasználni. Ugyancsak indokolhatja ezt, ha valaki olyan géneket hordoz (például BRCA mutációt), amelyek miatt nagyobb eséllyel lehet fiatal korában petefészekrákja, ami a szerv esetleges eltávolítása miatt gátat szabhat a későbbi gyerekvállalásnak. Szintén ilyen ok lehet a súlyos endometriózis, amely ugyancsak szükségessé teheti a petefészek eltávolítását. Dönthetnek a párok a lefagyasztás mellett akkor is, ha etikai okok miatt kevesebb petesejt megtermékenyítését kérik, mint amennyit sikerült leszívni.

Embrió fagyasztását akkor lehet kérni, ha a lombikprogram során maradtak vissza nem beültetett embriók, azokat pedig később fel szeretnék használni újabb lombikprogramnál. Elkerülve ezzel azt, hogy a nőnek ismételten át kelljen esnie a stimuláción, illetve a petesejtek leszívásán. Egyebek mellett ok lehet az is, ha a méhnyálkahártya túl vékony, az embrió pedig adott helyzetben nem lenne beültethető. Ma már arról is vannak adatok, hogy eleve nagyobb sikerrel ültethetők vissza az embriók akkor, ha a nő már spontán ciklusban van, nem pedig a stimuláltban. Ehhez viszont idő kell, így a kutatók egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy nagyobb arányban lennének sikeresek a lombikprogramok akkor, ha eleve fagyasztott, majd felengedett embriót ültetnének be a következő ciklusban.

Az embriót a saját célra történő fagyasztás mellett szigorúan anonim módon fel lehet ajánlani meddő pároknak is, de a donorok nyilatkozhatnak úgy is, hogy azt orvostudományi kutatás céljára ajánlják föl.

Öt év után kérdőjel

Ha a sikeres beültetés mellett a szülők a be nem ültetett embriók fagyasztását kérik, akkor annak sorsáról 5 év után ismét nyilatkozniuk kell. Ha nem tartanak rá igényt és felajánlani sem szeretnék, akkor kiemelik őket a folyékony nitrogénből, azok felolvadnak, elhalnak. 

– A néhány sejtes stádiumú megtermékenyített petesejtek megítélése sokféle lehet. Ezeket gyakran préembriónak, tehát előembriónak nevezik, még az embrió kifejezést sem használják rájuk. Viszont mások vitatják ennek az állapotnak még a létezését is, azt mondják: ezt az elnevezést csak azért találták ki, hogy ezzel is leplezzék, hogy ez esetben is egy élő emberről van szó – mondja Oberfrank Ferenc. A bioetikus kiemeli, hogy a be nem ültetett embriók megsemmisítését az abortusztól erősen el kell választani, nem lehet ahhoz hasonlítani. Az eredmény persze ugyanaz, ám a művi terhességmegszakítás egészen más okból történik, mint ami miatt a fel nem használt embrióknak el kell halniuk. Ilyenkor inkább arról van szó, hogy az embriókat nem tartósítják tovább, azok pedig fagyasztás, illetve tápanyagok híján elpusztulnak. Ez azonban nem változtat azon, hogy akik az embriót erkölcsileg és etikailag teljes értékű embernek tartják, azok erre a megoldásra is egy élő ember elpusztításaként tekintenek. Ugyanakkor akik nem tartják teljes értékű életnek a nem beültetett embriót, azok mindezt a lombikeljárás szükséges rossz velejárójaként fogják fel. Azaz alárendelik annak a célnak, hogy a lombikprogram segítségével meddő párok is gyerekhez juthatnak.

A szerkesztő ajánlja