Körlevélben közölték az iskolákkal, hogy mit árulhatnak a büfében

MTI

2017. augusztus 10., csütörtök 12:26, frissítve: csütörtök 12:38

Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről – közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten.

Rétvári Bence a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a dokumentum – amelyhez hatósági leírást is mellékeltek – az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is.

Hangsúlyozta: át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók – emelte ki az államtitkár.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. Ha nem figyelnek oda, akkor ez könnyen megvalósulhat, ami jelentős kockázatokat hordoz – mondta.

Kiemelte: a felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd – jegyezte meg Rétvári Bence.

Az államtitkár kitért az egyéb kormányzati intézkedésekre is, így a mindennapos testnevelésre, a dohányzás kitiltására minden zárt helyről, a menzareformra, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek. Emellett fontos lépés volt, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskola büfékben, az iskolai étel- és italautomatákban.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Hozzátette: a jogszabályok betartatása hosszú folyamat, akárcsak a szemlélet megváltoztatása az egészséges étkezéssel összefüggésben. Mint mondta, fontosnak tartották, hogy a fentiek ne csak a jogszabályokban jelenjenek meg, hanem az intézményvezetők egy körlevélben részletes tájékoztatást is kapjanak. A következő hetekben a jegyzők is kapnak tájékoztató levelet, hogy ők is tisztában legyenek azzal, mi engedhető meg és mi nem.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja alapítója arról beszélt, nagyon sok megkeresést kaptak amiatt, hogy az iskolai büfék polcai tele vannak magas só- és cukortartalmú termékekkel. Hozzátette: márciusban teljes társadalmi összefogásra „buzdították” a szülőket, a tankerületeket, az iskolaigazgatókat és a büfék üzemeltetőit. Több körben tárgyaltak az érintettekkel, és próbáltak lépéseket tenni, hogy a jogszabályi előírások eljussanak a büfék üzemeltetőihez, az igazgatókhoz, és betartsák a rendeletet, amely az árusítható termékek körét szabályozza – jelezte.

Kitért arra is, hogy az elkövetkező hetekben várhatóak a szerződéskötések, amikor a tankerületek, igazgatók megállapodnak a büfék üzemeltetőivel. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a szerződésben pontosan szabályozzák, milyen termékek árusíthatók az iskolai büfékben.

Schvets Zsolt, aki több iskolai büfét üzemeltet, azt mondta: kezdetektől fogva fontosnak tartotta, hogy egészségtelen ételeket lehetőleg ne áruljanak. Úgy látja: az egészséges életmódra nevelést kényszerrel nem lehet megvalósítani, folyamatosan kell megpróbálni a gyerekeket rávenni arra, hogy egészséges termékeket vásároljanak. Egy iskolai büfében fontos, hogy legyen választék az egészséges termékekből – tette hozzá.

A szerkesztő ajánlja

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.