Közpénzszázezrekért öltöztetik a halőröket

2017. március 1., szerda 08:44, frissítve: szerda 15:00

Több mint bruttó 90 millió forintot fordít a Magyar Országos Horgászszövetség (Mohosz) a halászati őrök egyenruháira – derült ki a tegnap megjelent európai uniós közbeszerzési értesítőből. A szervezet összesen négyszáz garnitúra formaruhát szerez be, vagyis szettenként bruttó 230 ezer forintért öltöztetnek fel egy-egy halőrt. A tárgyalásos eljárásban lebonyolított pályázatot a Securus Hungary Zrt. nevű társaság nyerte el, amely főtevékenységként egyébként épületasztalos-ipari termékek gyártásával foglalkozik. Az ötmillió forint jegyzett tőkével létrehozott vállalkozás ugyanakkor korábban már a Magyar Honvédséggel is szerződésben állt.

A méregdrága egyenruhákkal kapcsolatban megkerestük a Mohosz elnökét a pályázat részleteiről érdeklődve. Szűcs Lajos – aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselője – kérdésünkre közölte, nem találja soknak a fejenként 230 ezer forintos formaruhaköltségeket. Részletezte, hogy a garnitúrák téli és nyári ruhákat, gumicsizmát és láthatósági mellényt is tartalmaznak. Mint mondta, azért választották a tárgyalásos eljárási formát, mert időszűkében voltak. Később kissé összezavarodva már arról beszélt, hogy valójában nyílt eljárásban pályázhattak a résztvevők. Ám a beszerzés részleteivel nem volt teljesen tisztában, ezért a szervezet alelnökéhez irányított bennünket.

Dérer István sem tudott azonban tájékoztatást adni arról, hogy pontosan milyen ruhadarabokat és milyen költséggel szerez be a Mohosz. Mint mondta, jogszabály kötelezi a horgászszövetséget a munkaruhák megvételére. Az alelnök közölte: levélben tájékoztatja lapunkat a pontos adatokról. Ám helyette végül mégis Szűcs Lajos küldött levelet, de az adatok helyett a Belügyminisztérium rendeletére hivatkozott válaszában.

A rendeletben szereplő felsorolás alapján Magyarország egyik legszínvonalasabb túraboltjában próbáltuk lemérni, valójában mennyire számít költségesnek a ruházati garnitúrákra szánt, halőrönkénti 230 ezer forintnyi keret. Kiderült, ezért az összegért a csúcsminőséget nyújtó márkák kínálatából válogathatunk. Egy pár gumicsizmát, egy pár nyári cipőt és bakancsot, igényes vízhatlan téli és nyári nadrágot, szintén vízhatlan téli és nyári kabátot, valamint pólót és pulóvert, illetve nyári és téli sapkát és kesztyűt 230–250 ezer forintért tudnánk venni. Persze mindenből csak egyet vásárolnánk, kiskereskedelmi körülmények között.

Nem ez volt az egyetlen érdekes formaruha-beszerzés a közelmúltban. Nemrég a Volánbusz Zrt. hirdetett nyertest nyolcmilliárd forintos egyenruha-vásárlási pályázaton. Az állami társaság 24 ezer télikabátot, 57 ezer nyakkendőt, 110 ezer nadrágot, 114 ezer hosszú és ugyanennyi rövid ujjú inget, továbbá a női alkalmazottak számára több mint hatezer blúzt és szoknyát, valamint több mint háromezer sálat vásárol. Nem mellékes, hogy az ügyletet nem európai uniós, hanem hazai forrásokból finanszírozza az állam. Ráadásul a társaságnál összesen 12-13 ezer munkavállaló jogosult formaruhára, azaz fejenként több mint 600 ezer forintot áldoz erre a célra a hét regionális közlekedési központ.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.01.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.