Különös értéket képvisel az Olimpia park

2014. március 22., szombat 12:10, frissítve: szombat 17:54

Átadták szombaton a budapesti belvárosban a megújult Olimpia parkot.

Az ünnepségen Rogán Antal (Fidesz–KDNP), az V. kerület polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő Olimpia park a fővárosban ritka Duna-parti parkok egyike, ezért különös értéket képvisel.

Észak-Lipótváros megújítása az átalakított Kossuth Lajos térrel együtt érdemi változást hozott a belváros északi részének életében – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki hozzátette, hogy az építkezések során rengeteg új, korszerű városépítészeti technikát alkalmaztak.

Valóban olimpiai

A sportolási és minden generációnak pihenési lehetőséget kínáló park mostantól valóban „olimpiai” – folytatta Rogán Antal –, köszönhetően a játékokra utaló alkotásoknak, így például az olimpiai aranyérmesek falának, az olimpiai láng emlékművének és az ötkarikás „szimbólumszobornak”, amely április 1-jétől díszkivilágítást is kap.

Az átadáson részt vevő Schmitt Pál volt államfő, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott: a megújult park azt hirdeti, hogy a sport örömforrás.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A piros-fehér-zöld színű, az olimpiai ötkarikát ábrázoló alkotásról szólva hangsúlyozta: ez a világ egyik legismertebb szimbóluma, amely arra az univerzalitásra utal, hogy az olimpiai mozgalom mindenkié. Ez a térplasztika egyúttal kifejezi a magyarok büszkeségét az ország olimpiai bajnokaira – jegyezte meg Schmitt Pál.

Megújulás

A belváros legnagyobb közparkja Észak-Lipótváros több utcájával együtt újult meg 1,8 milliárd forint európai uniós és magyar állami forrásból. A beruházás a teljes Széchenyi felső rakpartot, a Falk Miksa, a Stollár Béla, a Markó és a Balaton utcát, valamint a Balassi utca Kossuth tér felőli részét érintette.

A fejlesztéssel a Képviselői Irodaház melletti Olimpia parkban létrejött egy körbekerített, többfunkciós pihenőpark játszótérrel, kültéri sportpályával és kutyafuttatóval.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.