L. Simon is kiállt a trumpista botrányhős mellett

2018. január 4., csütörtök 18:55, frissítve: péntek 07:20

Deutsch Tamás és a Trump-párti magyar jobboldaliak után L. Simon László is a hírhedt amerikai botrányhős, Milo Yiannopoulos védelmére kelt Facebook-oldalán. Korábban megírtuk, különös kihívással találta szemben magát a Fidesz-közeli politikai és kulturális holdudvar, miután egy kormány által támogatott konferenciára hívták meg az amerikai alternatív jobboldal sztárszerzőjét. Bár a publicista egyes kijelentései miatt már az egyesült államokbeli republikánusoknál is kiverte a biztosítékot, Trump hívei körében mégis népszerűnek bizonyul világszerte. Ahogy itthon is: miután kiderült, hogy Yiannopoulos hazánkba érkezik, egyszerre írta meg mellette szóló publicisztikáját Jeszenszky Zsolt a Mandineren, illetve Megadja Gábor a 888-on.

Ugyanakkor nemcsak liberálisok határolódtak el a politikai inkorrektséget csúcsra járató szerzőtől. A kamaszfiúkkal történő szexuális aktusról szóló szavai soknak bizonyultak a Fidesz frakcióvezetője számára is. – A pedofíliát a leghatározottabban elítéljük, az őrültséget pedig őrültségnek tekintjük – jelentette ki Gulyás Gergely kedden. A politikus hozzátette, a Fidesznek és a kormánynak sincs köze a meghíváshoz, amit nem is tart helyes döntésnek a szervező alapítvány részéről.

Nem így látta Deutsch Tamás, aki elmondása szerint „fanyar mosollyal” követte a meghívás nyomán kirobbant „hisztit”. „Megadja Gábor úr kiváló megfogalmazásával azt tudom mondani, hogy egyre izgalmasabb a bulika, úgyhogy én mindennap itt a bulika részét képező egyre dagadó hisztit, azt érdeklődéssel figyelem” – fogalmazott az EP-képviselő.

A szóban forgó konferenciát a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szervezi, így Yiannopoulos meghívása is Schmidt Máriáékhoz kötődik. A nemrég a Terror Háza Múzeum főigazgatójával közös eseményen felszólaló L. Simon László is az altright hőse mellett szólalt fel most Facebook-oldalán. Az egykori kulturális államtitkár liberális homofóbiát emlegetett, és nem értette, miért ne lehetne meghívni egy konferenciára egy megosztó személyiséget.

 
Milo Yiannopoulos
Fotó: Mark Graham / AFP
 

„Yiannopoulos sok-sok megszólalása közül van olyan, amivel azonosulni lehet, van, amivel egyáltalán nem. De van-e olyan írástudó közéleti ember, politikus, író, értelmiségi, akivel mindenben egyet lehet érteni?” – relativizált L. Simon László. Ezután egy általa olvasott cikkre hivatkozva szólt arról, hogy senki véleményét és tudományos teljesítményét nem kérdőjelezheti meg a nemi identitása. Mint a politikus fogalmazott, nem kérnek a „liberális gondolatrendőrség áldásos munkájából”. „Ők foglalkozzanak inkább azzal, hogy mégis miként sikerülhetett Vona Gábor és a Jobbik szerecsenmosdatása: most már nem számít az EU-s zászló égetése, a Duna-parti holokausztemlékmű meggyalázása, sem a gárda, sem a számos antiszemita megjegyzés” – tette hozzá.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Arról itt írtunk, mitől népszerű Milo Yiannopoulos és milyen hírhedt megnyilvánulásai voltak korábban. Az amerikai jobboldal sztárja egyébként februárban kavart botrányt azzal, hogy egy korábbi felvétel szerint kifejtette: ha valaki egy „szexuálisan érett” tizenhárom éveshez vonzódik, az nem pedofília.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.