Langyos ősz: Rogán Antal nem ment el a nemzetbiztonsági meghallgatásra

MN

2017. szeptember 12., kedd 15:21, frissítve: kedd 17:02

Azeri ügyekről, terroristákhoz köthető hamis szír útlevelekről, az állítólagosan őszre tervezett utcai zavargásokról is tájékozódott keddi zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, írja az MTI.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a bizottsági ülés után nyilatkozva azt mondta: botrányos ügyekről tárgyaltak a testület tanácskozásán. Hangsúlyozta, hogy Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, nem adott választ Magyarország nemzetbiztonságát érintő kérdésekben.

Mindez azért is nagy gond, mert éppen Rogán beszélt korábban arról, hogy forró ősz jöhet, a Soros pénzelte szervezetek zavargásokat robbanthatnak ki, az akció végső célja pedig az, hogy lebontsák a déli határkerítést.

Molnár Zsolt úgy véli: a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek semmilyen konkrét információval nem rendelkeznek a Rogán Antal és más kormánytagok által is emlegetett utcai zavargásokról.

A szocialista politikus azt mondta: mivel a magyar kormány ezen Magyarország nemzetbiztonsága, jövője szempontjából fontos kérdésben nem adott választ, ezért a választásokig ügyvezető kormányként tekint a kormányra. Az ellenzéki politikus egyúttal azt is megjegyezte, hogy a jogállamnak része a tüntetés, utcai megmozdulás is.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke azt hangsúlyozta: az ülés legfontosabb témája az Európa s Magyarország biztonságát érintő illegális bevándorlással összekapcsolható bűncselekményhullám és terrorizmus volt. A fideszes politikus szerint az ülésen Papp Károly országos rendőrfőkapitány megerősítette a sajtóban megjelent 11 ezer hamis szír útlevél ügyét. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 9 ezren felül további 11 ezer hamis útlevél került fel a schengeni listára, így „óriási kockázatot” kell kiszűrniük a határőrizeti szerveknek – tette hozzá.

Németh Szilárd kiemelte azt is, hogy a magyar titkosszolgálatok úgy látják komoly kockázatot jelentenek azok a külföldről pénzelt szervezetek, emberek, akik aktívan és „kimondottan részt kívánnak venni Magyarország belső rendjének szétzilálásában”.

A kormánypárti politikus példaként emelte ki Schilling Árpádot és Gulyás Márton színházi szakembereket, aktivistákat és Vágó Gábor volt LMP-s képviselőt, akik a sajtónak nyilatkozva is beszélnek arról, hogy ha nem úgy lesz, ahogy ők szeretnék, akkor akár az utcára vonulva, akár ülősztrájkkal szereznek érvényt akaratuknak. A magyarországi hatóságok, szolgálatok viszont erre felkészültek – tette hozzá Németh Szilárd.

A Fidesz alelnöke arra már nem tért ki, hogy Soros-aktivistaként emlegetett Gulyás Márton és Schilling Árpád is erőszakmentes polgári engedetlenségről beszélt mint eszközről, amivel megreformálnák a szerintük igazságtalan választási rendszert. A polgári engedetlenség Magyarországon talán legismertebb példája egyébként az volt, amikor a még ellenzéki Orbán Viktor és fideszes képviselőtársai 2007 februárjában lebontották a Parlament köré húzott kordon egy részét.

Németh Szilárd kitért arra is, hogy az úgynevezett azeri ügyben az örmény nemzetiségi szószóló is részt vett a bizottság ülésén. A kormánypárti politikus elmondása szerint a szószóló is világossá tette, hogy a sajtóhírekben megjelent számláknak, offshore-ügyeknek – melyekről még a szolgálatok is információkat gyűjtenek, s a tervek szerint a két hét múlva tervezett bizottsági ülésen adnak tájékoztatást –, és a korábbi kiadatási ügynek nincs köze egymáshoz. Ezek miatt sem támogatták azt a felvetést, hogy ebben a kérdésben vizsgálóbizottság alakuljon – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja azt mondta: számára úgy tűnik, mintha Németh Szilárd más ülésen vett volna részt. Jelenleg ugyanis az azeri ügyekkel kapcsolatban még a vizsgálatok elején tartanak a szervek, ezért nem is zárhatók ki az összefüggések.

A jobbikos politikus úgy ítéli meg: semmilyen konkrét információ nincs arról, hogy bárki tervezne az ország területén Magyarország alkotmányos rendjét megzavaró akciót. Ezzel kapcsolatban a politikus szerint riogatás zajlik.

A jobbikos politikus a hamis szír útlevelekről azt mondta: nem kijelenthető, hogy Magyarországon nem lehettek, lehetnek olyan emberek, akik hamis szír útlevelekkel rendelkeztek.

Szél Bernadett (LMP) szerint a választásokhoz közeledve egyre inkább kampányfórumként kezelik a bizottságot a politikusok. Kormányra kerülve az LMP első intézkedései között fogja paritásossá tenni a nemzetbiztonsági bizottságot – hangzott el.

Az LMP-s politikus azt is hangsúlyozta: az, „hogy Rogán Antal fél megjelenni a bizottság előtt, azt jelenti, hogy félnivalója van”, „titkolózni akar”. Szél Bernadett felháborodását fejezte, ki, hogy a miniszter „nem mer választ adni”, az egyre több hozzá kapcsolódó ügyben, mint például a letelepedési kötvények, a csepeli fórum ügye.

Ezenfelül elfogadhatatlannak nevezte, hogy Rogán Antal utcai zavargások előkészítésével vádolta meg az ellenzéket, holott Szél Bernadett elmondása szerint erre semmilyen konkrét bizonyíték nincs. Ugyanakkor hozzátette: Rogán Antal írásban meg fogja kapni valamennyi kérdését.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Richárd

Titkos kommunikációs stratégia oldalanként 450 ezerért Cegléden

A város fideszes önkormányzata hivatalosan üzleti érdekből rejtegeti méregdrága tervét.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

„Jelentsen fel, úgysem fog történni semmi”

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt a fideszes „jelölt” karácsonyi csomagjának ügye.

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.