Lázár János: Bécsben koszosak az utcák, ahol a bevándorlók laknak

MN

2018. március 7., szerda 09:21, frissítve: szerda 10:29

Drámai zene, lassított felvételek a bécsi utcákról, különösen nagy figyelmet kapnak az arab vagy az európai külsőtől eltérő emberek – e nyitó képsorokkal kezdődik Lázár János meglepően profira sikeredett, friss facebookos kampányvideója. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezúttal az osztrák fővárosba látogatott el, hogy Hódmezővásárhelyen hatástalannak bizonyuló migránsozás után újra bevándorlókkal riogasson a közösségi oldalán.

„Bécs egy régi, nagy hírű kerületében vagyunk, ahol húsz évvel ezelőtt egyetlen bevándorló sem volt, ma már csak a fehérek és keresztények, idős nyugdíjasok vannak, mindenki más bevándorló” – mondja aggodalommal Lázár János, miközben a zene is azt sugallja, hogy vészterhes idők várhatnak Magyarországra. A miniszter ezt azzal a fideszes mantrával tetézi, hogy ha az ellenzéki pártok nyernek, be fogják engedni a bevándorlókat, vagyis szerinte Budapest is ilyen lesz húsz év múlva. Azt pedig kétszer is elmondta az alig kétperces videóban, hogy az utcák koszosak, mintha a migránsok tették volna azzá.

Végül pedig riasztó képét vázolja fel az új honfoglalásnak Lázár János: „A fehér keresztény osztrákok teljesen elköltöztek, és a bevándorlók teljesen átvették a városrész irányítását.”

A felvétel felkeltette a figyelmét az Associated Press (AP) budapesti tudósítójának is, aki cikkében leírja, miképp látja az osztrák fővárost a kancelláriaminiszter. A cikk megjegyzi, hogy Sebastian Kurz kancellár január végén nagyon kedélyesen fogadta hivatalában Orbán Viktor miniszterelnököt, sőt köszönetet mondott neki a határvédelem megerősítéséért. Ugyanakkor az AP ír arról is, hogy közben az ENSZ emberi jogi főbiztosa rasszizmussal és idegengyűlölettel illette a magyar kormányfőt

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.