Lázár János bolondnak nevezte Márki-Zay Pétert

MN

2018. február 23., péntek 16:37, frissítve: szombat 13:05

Nemrég begyújtotta a kampányrakétákat Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter honlapján már egy ideje bepillantást enged a nappalijába is, mostanában pedig riporternek állt. Pénteken rövid interjút készített a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson a Fidesz színeiben induló Hegedűs Zoltánnal, aki kissé megszeppenve ült a miniszter előtt.

„Az ember, ha teheti, megválogatja, kivel vitatkozik” – mondta a fideszes jelölt Lázár kérdésére, hogy vajon azért nem vitázott-e Márki-Zay Péterrel, mert a függetlenként induló, de minden ellenzéki párt által támogatott ellenjelölt – a miniszter szavai szerint – „bolond”, vagy mert nincs miről vitázni, avagy fél tőle.

Lázár János tehát kérdésfeltevésbe rejtette a sértést. A fideszes jelölt ehhez még bólogatott is egy kicsit, eszébe sem jutott kijavítani a minisztert. Inkább csak azt mondta: „Az első kettő”, vagyis azért nem állt ki Márki-Zay Péterrel vitázni, mert a független jelölt „bolond”, és ráadásul nincs is értelme a vitának.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.