Leállíttatták Oszter Sándor kerti tavainak az építését

MN

2017. augusztus 11., péntek 14:57, frissítve: péntek 15:05

Kedd este leállíttatta a diósjenői képviselő-testület Oszter Sándor nagy botrányt kavaró építkezését – írja a Bors.

A lap szerint a munkagépek csütörtök reggelre hallgattak el. A színész egy tórendszert terveztetett, és éppen kiviteleztet a telkén, a medreket pedig a hegyről csordogáló patakból kívánta táplálni. A falu lábánál fekvő 27 hektáros halastó azonban így nem kap vizet. A színész állítja, hogy érvényes engedélyei vannak, de ezt egyre inkább megkérdőjelezik a szakhatóságok – idézi fel a lap.

A helyi horgászszövetség elnöke a Borsnak azt mondta, a patak még mindig nem hozza a megszokott vízhozamot, mert továbbra is a színész tavát tölti fel. A lap információi szerint  a kedd este született tiltásról szóló dokumentumot a színész nem volt hajlandó átvenni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.