Lemond MSZKSZ-es posztjáról az államtitkár

WL

2012. május 10., csütörtök 20:48, frissítve: csütörtök 20:48

Azonnali hatállyal lemond a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) igazgatótanácsi elnöki posztjáról Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár. Az államtitkári kinevezése óta felvett javadalmazást hiánytalanul visszatéríti – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön.

A tárca közleménye szerint az államtitkár által sürgősséggel kezdeményezett felülvizsgálat eredménye szerint az állami politikai vezetői beosztás nem összeegyeztethető az MSZKSZ igazgatótanácsi elnökségével. Kovács Pál korábbi vállalásának megfelelően ezért megteszi a szükséges lépéseket.

A közlemény kitér arra is: Kovács Pál korábban állásfoglalást kért a két poszt összeegyeztethetőségéről, amelynek alapján úgy tudta, hogy ezeket egyidejűleg is betöltheti. Eljárásának jóhiszeműségét igazolja, hogy az elnöki szerepvállalással járó javadalmazásról publikus vagyonnyilatkozatában kötelezettségének megfelelően beszámolt – közölte a minisztérium.

Az MSZKSZ törvény által létrehozott, az energiapolitikáért felelős miniszter felügyelete alatt működő szakmai egyesület. Irányító testületeibe több tárca is delegál tagokat. Az érintett területeken működő szervezetek, gazdasági társaságok jogszabályi kötelezettsége az MSZKSZ-tagság.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.