Lemondott a fideszes alpolgármester, mert LMP-s lett a főnöke

MN

2018. február 6., kedd 19:01, frissítve: kedd 21:35

Kedden lemondott alpolgármesteri tisztségéről Farkas Attila (Fidesz–KDNP) – ezt Facebook-oldalán jelentette be a politikus, hozzátéve: régóta érett benne az elhatározás.

„2016-ban, a városgazdálkodási kft. vezetőjének kinevezésével kapcsolatos bonyodalmak idején már írtam egy hasonló levelet. Sajnos beadása előtt az utolsó pillanatban több ember unszolására megmásítottam elhatározásomat. Utólag belátom, tévedtem! Mára tudatosult bennem, hogy az ember egészsége mindennél fontosabb” – fogalmazott.

Ezután közzétette azt a levelet, amelyet eljuttatott Dömsödi Gábor polgármesternek. Ebben azt írta:

Tisztelt Polgármester Úr!

A megválasztásom óta törekedtem arra, hogy együttműködve önnel, tisztességgel végezzem a munkámat Pásztó város fejlődése érdekében.

Sajnos az ön viselkedése, kirohanásai, folyamatos kormányellenes hangulatkeltése és nyilatkozatai miatt az elmúlt 3,5 évben sem volt egyszerű önnel együtt dolgozni, de mióta bejelentette, hogy feladja függetlenségét, és LMP-színekben indul az országgyűlési választásokon, a stílusa szinte elviselhetetlenné vált. Lekezelő hangneme, gúnyos megjegyzései, felemelt hangon történő kioktatásai átlépték azt a tolerálható határt, amelynek keretén belül még esély kínálkozott volna az érdemi és kölcsönös megbecsülésen alapuló munkavégzésre.

A kialakult helyzetre való tekintettel szeretném önt tájékoztatni, hogy alpolgármesteri tisztségemről a mai nappal LEMONDOK!

Pásztó város szülötteként, itt lakó polgárként, elkötelezett lokálpatriótaként természetesen képviselőként tovább kívánok dolgozni a település töretlen épüléséért.

Kérem bejelentésem tudomásulvételét!

Pásztó 2014-ben megválasztott, független polgármestere egy lakossági fórumon jelentette be 2017 novemberében, hogy az LMP-hez csatlakozik. A volt tévés műsorvezető Nógrád megye 1-es választókörzetében indulhat majd.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Mint megírtuk, Dömsödi Pásztón egyszer már egy durva hangvételű kampány végén legyőzte a Fidesz által támogatott független jelöltet: 2014-ben szoros csatában, csupán ötven szavazattal szerzett több voksot, mint Sisák Imre, aki 1998-tól vezette a települést. Jelenleg is fideszes többség van a testületben. – Most is fognak támadni, talán azért, mert már nincs közös tévés műsorom Hajdú Péterrel. Mindenesetre Pásztó gazdasági helyzetét három év alatt rendbe tettem. Nógrádba jelentős uniós forrás fog érkezni, bűn lenne, ha nem a szükséges dolgokra fordítanánk – hangsúlyozta.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.