Leszedetik Márki-Zay Péter „migránsszámlálóját”

MN

2018. március 13., kedd 10:28, frissítve: kedd 10:36

A választási eljárásról szóló törvényt sérti, így le kell szedni a „migránsszámlálót” Hódmezővásárhelyen – döntötte el a helyi választási bizottság, miután állampolgári kifogást nyújtottak be az ügyben.

A Vásárhely24 azt írja, a városháza előterébe kihelyezett „migránsszámlálóval” kapcsolatban N. Z. monogrammal nyújtott be valaki kifogást. A bizottság a beadványt megvitatta, majd az eltávolításról határozott, mivel a plakát sérti a választási eljárásról szóló törvényt, ugyanis állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül tilos plakátot elhelyezni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.