Magyar Bálint lerasszistázta a Fidesz szavazóit

2014. április 9., szerda 04:43

Tévesen tüntettek fel ekként a meghívón Ulrike Lunacek zöldpárti alelnök mellett, nem vagyok az esemény vendéglátója – mondta a Magyar Nemzetnek Rui Tavares zöldpárti Magyarország-jelentéstevő, amint megérkezett az Európai Parlament (EP) egyik kistermébe, ahol bemutatták Karl Pfeifer Ausztriából Palesztinába és vissza című könyvét.

Tévesen tüntettek fel ekként a meghívón Ulrike Lunacek zöldpárti alelnök mellett, nem vagyok az esemény vendéglátója – mondta a Magyar Nemzetnek Rui Tavares zöldpárti Magyarország-jelentéstevő, amint megérkezett az Európai Parlament (EP) egyik kistermébe, ahol bemutatták Karl Pfeifer Ausztriából Palesztinába és vissza című könyvét.

Az izraeli rádió korábbi és a Hetek című hetilap jelenlegi tudósítója, aki osztrák lapokban, elsősorban a Wiener Zeitungban írt számos cikkében jelenítette meg antiszemitaként Magyarországot, elmondta, hogy az Orbán-kormány szégyentelenül festi fehérre az „exnácikat”. Példaként Wass Albert írót említette, akit zsidók és román parasztok meggyilkolásában való részvételéért Romániában távollétében halálra ítéltek. Nemrégiben 34 Wass Albert-szobrot állítottak fel Magyarországon, mondta, és ezt Áder János államfő és más vezető Fidesz-politikus magasztalta is. Ezután rátért arra a „bizarr ünneplésre”, amelyet a bukaresti kormány ellenkezése mellett tartottak Romániában a „nyilaskeresztes propagandista” Nyirő József író tiszteletére Kövér László házelnök és Vona Gábor Jobbik-elnök jelenlétében. Elmondta, hogy az Orbán-kormány alatt a holokausztot relativizálják.

Magyar Bálintot, a megszűnt SZDSZ volt elnökét „Magyarország-szakértőként” hívták meg. Ismertette a maffiakormányról megfogalmazott tézisét, elmondta, hogy az Orbán-kormány teremtette állam parazita is, valamint félautokrata és puhán diktatórikus. Orbán választóit – „célhallgatóságát” – rasszistának nevezte, és, fejtette ki, Orbán legitimálta az antiszemita és rasszista nyelvezetet.

Magyar Bálint a Magyar Nemzet kérdésére, hogy mikor fizetik vissza az adófizetőknek az SZDSZ által felvett milliókat, azt felelte, a Hír TV-nek erről már megnyugtatóan beszámolt. Kérdésünkre, hogy a Magyarországot kipécéző ezen újabb esemény nem vált-e ki még nagyobb rokonszenvet a magyar nép jó részében a Fidesz-kormány iránt, Tavares azzal felelt, hogy ő ezt a tényezőt nem veheti figyelembe, akár a bíró egy ítélet kimondásakor.

A teljes cikk a szerdai Magyar Nemzetben.

Forrás: Magyar Nemzet

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.