Magyar találmány: buszmegálló van, oda vezető út nincs

MN

2018. február 14., szerda 08:48, frissítve: szerda 09:26

Mintha Örkény István írta volna a történetet. Van egy buszmegálló Kamaraerdőn. A rendeltetése jó célt szolgál: azoknak épült, akik a környékben laknak, és közlekedni szeretnének. A gond az, hogy a helyszín nehezen megközelíthető – pontosabban, nem vezet oda járda.

Mint az Atv.hu írja, az autópályadíj bevezetése óta megnőtt a településen a forgalom, így az S kanyar közepén található megállóba kész életveszély az átjutás. A helyiek már kérték a budaörsi és a XI. kerületi önkormányzat, valamint a BKK segítségét.

A probléma évek óta fennáll, és jó lenne minél előbb megoldást találni, mert több baleset is történt már itt, legutóbb február elején. Marton Áron, a Kamaraerdei Érdekvédelmi Egyesület képviselője elmondta: javasolták, hogy a buszmegállót helyezzék följebb, ahol van egy lezárt útszakasz.

A budaörsi önkormányzat az ATV megkeresésére elmondta, a zebrát a beláthatatlan kanyar miatt jogszabályilag nem lehetett kialakítani. Ugyanakkor a XI. kerületi önkormányzattal kidolgoztak egy javaslatot, amelyben a buszmegállót helyeznék át a buszfordulóba. De a fordulóhoz szükséges szabályozási tervet a XI. kerületnek jóvá kell hagynia.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Későn ébredt az összes kisebbségi magyar párt

Öt hét alatt még legalább 300 ezer aláírást kell összegyűjteni az őshonos kisebbségek uniós védelme érdekében. A kudarcot is meg kell tudni magyarázni.

Radványi Benedek

Burján Csaba: Amikor kijöttünk Phjongcshangba, korizni alig tudtam

Az aranyérmes gyorskorcsolyázót már az általános iskolában azzal cukkolták, hogy olimpiai bajnok lesz. Interjú.

B. Kovács Gergely

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés és a nemzeti minimum. Egy nógrádikum nyomában.

Szathmáry István Pál

Öt deka szerencse

Gyulai Líviusz a Székelyföldre keveredő olasz kőfaragókról, patkányinváziókról és egy befalazott motorbicikliről.