Már tavaly tudtak a tárcánál a gödi Topház visszaéléseiről, mégsem léptek

MN

2017. július 6., csütörtök 07:55, frissítve: csütörtök 15:52

Bár a gödi Topház Speciális Otthon fenntartója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság már 2016 végén súlyos hiányosságokról és jogsértésekről számolt be, semmi sem történt annak érdekében, hogy megszüntessék az embertelen körülményeket – derült ki Szél Bernadett közérdekű adatigényléséből, amelyet a fenntartótól kért ki, írja a Hvg.hu.

A portál felhívja a figyelmet arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) alá tartozó főigazgatóság jelentése legalább olyan súlyos gondokat állapított meg a Topház működéséről, mint a Mental Disability Advocacy Center (MDAC) és az ombudsman későbbi beszámolója. Megállapították, hogy az intézetben „megengedhetetlen mértékben sérülnek” az ellátottak jogai, ennek okai pedig a gyenge szakmai munkában és az otthon lepusztultságában keresendők.

A főigazgatóság jelentése mintegy fél évvel korábban készült, mint az MDAC beszámolója, ezért is meglepő, hogy a tárca megdöbbent a szervezet jelentésén, holott a Hvg.hu szerint nem túl életszerű, hogy a 2016-os vizsgálat fényében nem volt tudomásuk arról, mi folyik az otthonban.

Ráadásul a főigazgatóság tavaly őszi jelentéséhez csatoltak egy intézkedési tervet, ennek alapján kiderült, hogy a megállapított szabálytalanságok és jogsértések miatt javasolt intézkedések közül sok egyáltalán nem valósult meg 2017 tavaszára, mivel az illetékes minisztérium az idei intézkedési tervbe is szerepeltette a hiányosságokat.

Viszont az LMP által kikért dokumentumok a 2016-os vizsgálati jelentésben megfogalmazott intézkedések végrehajtását értékeli: ebben az szerepel, hogy az intézetben február 15-éig leszerelték a rácsokat az ágyakról és a szobák bejáratáról is, és megszüntették a jogsértő intézkedéseket. Ha valóban így történt, akkor a három hónappal később kiadott Emmi-féle tervben miért kellett megismételni ezeket az intézkedéseket? – hívta fel a figyelmet a portál.

Szél Bernadett a gödi Topház-botrány kirobbanása után elrendelt azonnali minisztériumi vizsgálatot színjátéknak tartja, amivel csak azt a látszatot akarta kelteni a tárca, hogy nem tudott semmiről, amely a képviselő szerint egyszerűen nem igaz. Az LMP politikusa szerint súlyos felelősség terheli Balog Zoltánt.

Reagált a minisztérium

„A hírekkel ellentétben a fenntartói vizsgálat során feltárt problémák megoldására a fenntartó intézkedéseket foganatosított még a tavalyi év folyamán. A fenntartói vizsgálat hatására történt 2016 novemberében az intézmény akkori igazgatójának leváltása.

A kormány elfogadhatatlannak tartja azt, ami a gödi Topház Speciális Otthon ellátottjaival történt. Az Emmi azonnali, rendkívüli vizsgálatot kezdeményezett az intézményben. A gödi Topház működésének átvilágítása céljából haladéktalanul megkezdték a hatósági és irányító szervi vizsgálatokat. A vizsgálatok elindítása mellett az Emmi bekérte a korábban végzett vizsgálatok (szakhatóság, ellátott jogi képviselő, fenntartói ellenőrzés) eredményeit, amelyek megalapozzák a mulasztásokra és a méltatlan körülményekre vonatkozó kritikát, azonban nem utalnak a jelentésben szereplő súlyos bűncselekmények (éheztetés, kínzás stb.) elkövetésére. 

Az Emmi rendkívüli vizsgálata sem erősítette meg az MDAC vádjait, miszerint éheztetés, kínzás, bántalmazás vagy más egyéb súlyos bűncselekmény történt volna az otthonban. Azonban a vizsgálat fényt derített egyéb problémákra, amelyek megoldására egy harminc pontból álló intézkedési terv készült, amelynek végrehajtása még májusban megkezdődött. 

Magyarországon a nagy létszámú, tartós bentlakást nyújtó intézmények férőhelyeinek kiváltása kulcsfontosságú kérdés a fogyatékossággal élő és mentális problémával küzdő emberek társadalmi integrációja szempontjából. Az évtizedekkel ezelőtt kialakított, nagy létszámú intézmények nem alkalmasak a korszerű ellátás biztosítására. A kormány célja, hogy megszüntesse a nagy intézményeket, az ott lakó, fogyatékos és pszichiátriai beteg embereket pedig családiasabb környezetben helyezze el. A kiváltási program keretében a gödi Topház Speciális Otthon is bezárásra kerül a közeljövőben” – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szerkesztőségünknek küldött közleményben.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.