Maradnak a kilépéssel fenyegető győri sebészek

MNO

2016. április 1., péntek 09:10

Nem mondanak fel a győri Petz Aladár-kórház sebészei, inkább más módon küzdenek céljaik eléréséért – írják közleményükben a győri orvosok.

„Eddig valamennyi döntésünket teljes egyetértésben hoztuk meg. Titkos szavazás során tízen szavaztak a felmondás benyújtása mellett, öten pedig ellene” – írják a győri sebészek, hozzátéve: mivel közös megegyezés nem született, ezért nem nyújtják be lemondásukat közalkalmazotti munkaviszonyukról.

A közleményben leszögezik, álláspontjuk az egészségügy jelenlegi helyzetéről és saját munkahelyük viszonyairól nem változott, céljaik eléréséhez más módon fognak erőfeszítéseket kifejteni.

Arra is kitérnek, hogy ha a beadványuk aláírói közül bárkit bármi kár ér, mindenki felmond.

Korábban beszámoltunk róla: a győri kórház sebészei február közepén ügyvédi letétbe helyezték felmondásukat, mivel megszakadtak a bértárgyalások a munkáltatójukkal. A szakorvosok még január elején kértek méltányos béremelést, és bár ezt a kórház elutasította, a sebészek tárgyalásokra, konszenzusos megoldásra március 31-ig adtak határidőt.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.