Márki-Zay Péter felmentette Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét

MTI

2018. március 8., csütörtök 08:58, frissítve: csütörtök 12:52

Felmentették Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét, Korsós Ágnest – ezt maga az érintett közölte csütörtökön az MTI-vel. A főjegyző közleményében úgy fogalmazott, Hódmezővásárhely új polgármestere, Márki-Zay Péter korábban együttműködést ajánlott neki, amellyel a város érdekében élni is kívánt. A politikus szerdán azonban váratlanul mégis felmentette főjegyzői feladatai alól.

Korsós Ágnes közölte, 41 évnyi közszolgálati pályája végén, betegszabadsága alatt kézbesítették felmentését, amelyet tudomásul vett.

A közigazgatási szakember köszönetet mondott Hódmezővásárhely és Mártély lakosságának, képviselő-testületeinek eddigi támogatásáért és segítségéért és valamennyi munkatársának az együtt eltöltött évekért. Mindenkit arra kért, hogy tehetsége és tudása legjavát adva tegye a dolgát továbbra is Hódmezővásárhelyért.

Korsós Ágnes 1991-től volt a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal irodavezető-helyettese, később irodavezetője majd jegyzője, 2010-től pedig címzetes főjegyzőként látta el munkáját. 2013-ban a magyar közigazgatásban végzett több évtizedes szakmai és közösségi munkájának elismeréséül, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje állami kitüntetést kapta meg.

Márki-Zay Péter közösségi oldalán reagált Korsós Ágnes közleményére, amit az alábbiakban betűhíven közlünk:

„A Polgármesteri Hivatal működőképességének fenntartása érdekében egyeztettem a betegszabadságon lévő jegyző asszonnyal, és vele közös egyetértésben az ő munkából való felmentése mellett döntöttünk. Tanácsait, segítségét és hosszú éveken át tartó munkáját hálával köszönöm, valamint ha ezt az általa már régóta várt nyugalmasabb időszak megengedi, szeretettel várjuk vissza tanácsadói vagy más minőségben, szakértelmére és segítőkészségére ez alatt a rövid idő alatt is támaszkodhattam.

A jegyzői feladatokat a Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében a Jogi Iroda vezetője (és nem a városstratégiai főtanácsadó!) látja el. A jegyzői és aljegyzői pozíciókat haladéktalanul meghirdetjük.”

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.