Még tavaly év végén is jóban lehetett Kósa és a „milliárdos örökösnő”

2018. március 14., szerda 16:08, frissítve: szerda 17:27

A Gróf-Team Kft. mellett két kiemelt támogatót tartott számon tavaly novemberben a Kisvárdai Szakképzési Centrum Ady Endre Középiskolája és Kollégiuma: Kósa Lajost, illetve a „milliárdos örökösnőt”, Szabó Gábornét és családját. Mindez a csengeri intézmény honlapjáról derül ki, ahol 2017. november 25-én Bokor László igazgató mondott köszönetet az iskola által szervezett jótékonysági bál céljainak megvalósításához, sikeréhez.

 

„Ezzel önzetlenül segítette hátrányos helyzetű diákjaink tehetségének kibontakoztatását” – írta az intézményvezető. A kiemelt támogatók után fölsorolják a bál további segítőit, akik közt ott találjuk Kovács Sándor országgyűlési képviselőt, Orendi Mihályt és családját, Szabó Gábort és családját, ifj. Szabó Gábort a Maláj Gabi Bt.-től, valamint Forján Zsoltot, Csenger polgármesterét. Mint az Alfahír is írta egyébként, 2016-ban szintén együtt szerepeltek kiemelt támogatóként, de már 2012-ben is köszöntötték őket.

Lapunk kedden számolt be róla: egy közjegyzői okirat szerint Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős, tárca nélküli miniszter, volt debreceni polgármester több mint 4 milliárd euró fölött rendelkezhetett. A horribilis, európai átlagban is súlyosnak mondható összeget papír szerint arra kapta, hogy a megbízó helyett, annak képviseletében magyar államkötvényeket vásároljon.

Kedden délelőtt Kósa Lajos még azt állította, semmit sem tud a hihetetlen vagyon állítólagos örököséről, csupán az ügyvédjét ismeri távolról. Estére már ott tartott, hogy a „csengeri háztartásbeli” meggyőző iratokat mutatott neki az örökségről, és 2012-ben kereste meg, mert benne megbízott.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A miniszter, illetve több csengeri is állította: „a milliárdos örökösnő” valójában inkább mindenkitől kölcsönkérni szeretett, sőt, némelyek szerint „fűnek-fának tartozott”. Ezt a 444.hu-nak szerdán határozottan visszautasította a nő egy rokona, és a kiemelt támogatói státusz sem erre enged következtetni. Ahogy az sem: a közjegyzői okirat nem olcsó mulatság, milliós összegbe is kerülhetett az elkészíttetése. Egyébként az említett rokon arról beszélt, a miniszter maga érdeklődött a hihetetlen örökség után, és „mindent megtett, hogy az állampapíron kívül további sikerdíjak és egyéb ajándékok is megérkezzenek”. 

Kósa Lajos kedd délutáni nyilatkozataiban, illetve szerdán igyekezett szélhámosnak beállítani a nőt, akiről, úgymond, már 2016 végén is sejtette, hogy az, de a csengeri iskola (2017 végi!) támogatói névsora nem ezt sejteti. Időközben kiderült az is: a 2012-ben alapított Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft.-nek Szabó Gáborné a többségi tulajdonosa, 2014. márciusa óta pedig Orendi Mihály az ügyvezetője, később pedig kisebbségi tulajdonosa. A cégben tulajdonrésze van a Kis Hal Befektetési és Tanácsadó Kft.-nek is, amit Kósa Lajos ügyvédje, Fiák István birtokol. Orendi Mihály jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, illetve a Kósa Lajos által elnökölt Magyar Országos Korcsolyázószövetségnek az ügyvezetője. Fiák István szintén elnökségi tag a korcsolyaszövetségben. A phjongcshangi téli olimpiát egyébként Kósa Lajos, Orendi Mihály és Fiák István együtt tekintették meg.

Szerdán írtuk meg azt is, nem csak az államkötvényekre szánt súlyos összegről volt szó: a megbízó több mint 800 millió forintot akart ajándékozni Kósa Lajos édesanyjának, a később több száz milliós értékű mátészalkai sertéstelepet vásárló Kósa Lajosnénak. A miniszter szerdán újságírói kérdésekre válaszolva erre nem adott magyarázatot, csak annyit mondott, megteszi a feljelentést az ügyben. Azt nem tudni, eddig miért nem tette meg, ha korábban is szélhámosságra gyanakodott, illetve akkor miért szerepelt együtt kiemelt támogatóként tavaly novemberben is Szabó Gáborné és családja, továbbá Orendiék mellett.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.