Megint Áder János a legnépszerűbb

Katona Mariann

Katona Mariann

2017. szeptember 9., szombat 18:13, frissítve: vasárnap 12:38

Számos politikusnak, közte a Fidesz több vezetőjének is csökkent a népszerűsége az elmúlt egy hónapban a Jobbik-közeli Iránytű Intézet legfrissebb, lapunk megbízásából készített felmérése szerint. Már az élen is van bőven változás. A júliusban még első helyen álló Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyanis veszített a kedveltségéből, ezzel pedig visszacsúszott a második helyre. Így ismét Áder János köztársasági elnök áll az élen, egy százas listán 58-as szimpátiaindexszel, míg a gazdasági tárca vezetője 57 ponttal követi őt.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán hármas holtverseny alakult ki: az 52-es szimpátiaindexszel eddig is bíró Orbán Viktor és Karácsony Gergely mellé felzárkózott Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is. A képet némileg árnyalja, hogy míg a miniszterelnököt szinte mindenki ismeri, a két ellenzéki pártvezető úgy tudott ilyen jó eredményt elérni, hogy a megkérdezettek nagyjából fele tudta őket beazonosítani, vagy tudott róluk véleményt mondani.

Általánosságban elmondható, hogy a listán szereplők közül a legtöbb ismert politikus népszerűsége csökkent. Köztük van Tarlós István főpolgármester, aki 54-ről 51 pontra esett vissza, de Lázár János is veszített egy pontot, így kedveltségi indexe most 48-on áll.

A legnagyobb vesztesek között van Gulyás Gergely Fidesz-alelnök – várhatóan a kormánypárt parlamenti frakciójának leendő vezetője –, aki a júliusi 50 pontos népszerűsége után augusztusban már csak 44-et könyvelhetett el, de a hamarosan tárca nélküli miniszterré váló Kósa Lajos is visszaesett 47-ről szintén 44 pontra.

 

Az LMP kivételével – ahol Hadházy Ákos erősödése mellett Szél Bernadett is tartani tudta a 49-es szimpátiaindexét – az ellenzék vezetői sem zártak sokkal jobb hónapot. Vona Gábor, a Jobbik elnöke 44 pontos kedveltsége augusztusra 41 pontra esett vissza, és pártja frakcióvezetője, Volner János is veszített népszerűségéből. Az MSZP-t vezető Molnár Gyula kedveltsége 39-ről 38 pontra csökkent, ezzel az eredményével egyébként éppen megúszta, hogy az öt sereghajtó között kapjon helyet.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A legelutasítottabb politikusok listáján a nevekben nincs meglepetés, legfeljebb annyi a változás, hogy még tovább romlott a megítélésük az elmúlt hónapban. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Németh Szilárd, a Fidesz egyik alelnöke, illetve Rogán Antal, a kormányzati kommunikációért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egyaránt 36 pontot tudott elérni a 100-as listán. Mindhármuk esetében ez néhány ponttal alacsonyabb, mint egy hónappal korábban volt. Toroczkai László Jobbik-alelnök is tartja magát a sereghajtók között, a jelenlegi listán az utolsó előtti helyet szerezte meg, 35 pontos népszerűségi indexszel. A legnépszerűtlenebb politikus – rendkívül magas ismertséggel – a folyamatosan a legelutasítottabbak között szereplő Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az előző hónaphoz képest is rosszabbul teljesített, és 100-ból 29 pontot tudott elérni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.09.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.