Meglehet a támogatás a fiskális paktumhoz

TK

2012. június 1., péntek 16:53, frissítve: péntek 18:43

Néhány órával a szavazatszámlálás kezdete után úgy tűnik, az írek többsége támogatja az Európai Unió (EU) fiskális paktumát: majdnem az összes eddig vizsgált választókerületben igennel szavazott a csütörtöki referendumon részt vevők többsége – jelentette pénteken az RTE ír televízió.

Enda Kenny ír kormányfő pénteken optimistán nyilatkozott a népszavazással kapcsolatban: „A tendencia világosan az igen irányába mutat” – fogalmazott.

Lucinda Creighton Európa-ügyi miniszter úgy nyilatkozott, „reménnyel tölti el” a szavazás kimenetele, amelyen az előzetes eredmények szerint az írek 60 százaléka igennel, 40 százaléka pedig nemmel voksolt.

Bár Európa árgus szemekkel figyeli a szavazás kimenetelét, a pénzügyi elemzőket jelenleg sokkal jobban foglalkoztatják a két hét múlva esedékes görögországi választások, valamint a tőke egyre gyorsabb ütemű kimenekítése Spanyolországból a helyi bankok bizonytalan helyzete miatt.

Az eurózóna fokozottabb fiskális szigorát előirányozó kormányközi megállapodásról egyedül Írországban tartottak népszavazást. A paktumot Nagy-Britannián és Csehországon kívül az összes többi tagállam támogatta.

A híradások szerint a részvételi arány az írországi referendumon ötven százalék körül alakult.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

Unyatyinszki György

Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.

B. Kovács Gergely

Petike fülfolyása és állandó pittyegésterror a vonatokon

A csend manapság luxuscikk, de a MÁV tájékoztatása szerint 2019-től itthon is üzembe helyezik a csendes kocsikat.