Megnyíltak a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program pályázatai

MTI

2017. október 6., péntek 12:23, frissítve: péntek 12:35

Megnyíltak a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program pályázatai, a mezőgazdasági, illetve a kis- és közepes vállalkozások pályázataira területenként 2,425 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a pályázatokról www.baross-palyazatok.eu oldalon lehet tájékozódni, illetve itt lehet beadni a pályázatokat. A kérelmek benyújtására október 20-ig van lehetőség, a pályázatokat személyesen is be kell nyújtani a Széchenyi Programiroda kijelölt irodáiban. A programban 15 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a felvidéki gazdálkodók és gazdasági szervezetek, projektjük finanszírozásnak legfeljebb 70 százalékáig.

Pályázni lehet többek között kapacitásbővítéssel, technológiai fejlesztéssel járó eszközbeszerzésre. A felvidéki pályázatokhoz a balassagyarmati, az esztergomi, a győri, a komáromi, a putnoki, a salgótarjáni és a sátoraljaújhelyi irodákban adnak ingyenesen tanácsot – közölte a Széchenyi Programiroda.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.