Megvan Farkas Flórián érettségije

Horváth Csaba László

Horváth Csaba László

2016. március 8., kedd 16:17, frissítve: kedd 18:54

A Magyar Nemzet közérdekűadat-igényléssel kényszerítette ki az első számú cigány politikus végzettségéről szóló adatokat. Az Oktatási Hivatal azonban az Indexnek adott válaszában azt írta, hogy az érintett érettségi bizonyítványára vonatkozó adat nem szerepel a nyilvántartásban.

Miután évek óta találgatta a sajtó, hogy van-e érettségije Farkas Flórián miniszterelnöki biztosnak, lapunk megtudta: Orbán Viktor megbízottja a Budakalász Gimnázium esti tagozatán végzett 2001-ben – állítása szerint. Farkas Flóriánnak február 22-én küldtünk közérdekűadat-igénylést, ebben arról érdeklődtünk, hogy alapfokú és középfokú tanulmányait hol folytatta. A politikus csak utóbbit árulta el, azt is késéssel, ám még épp azelőtt, hogy polgári peres eljárásban kényszerítettük volna ki az adatokat.

A sajtó évek óta találgatta, hogy hol végzett a roma képviselő. Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is állásfoglalást adott ki. Péterfalvi Attila a Romnet portál megkeresésére közölte, hogy az országgyűlési képviselők alap- és középfokú végzettségének ténye, helye és ideje közérdekből nyilvános adatnak minősül.

Az Index az Oktatási Hivatalt (OH) is kérdezte Farkas Flórián érettségijéről. Mint írják, a Köznevelés Információs Rendszere (KIR) részeként működik az úgynevezett „Központi érettségi bizonyítvány, tanúsítvány és törzslapkivonat nyilvántartás”, amelyben mindenki ott van, aki 1998 után érettségizett. Az OH hivatalos válasza szerint ebben a nyilvántartásban „az érintett érettségi bizonyítványára vonatkozó adat nem szerepel”.

Nemrég a Magyar Nemzet tárta fel azt is, hogy a képviselő félrevezette az Országgyűlést, ugyanis azt állította életrajzában, hogy az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett, ám kiderült, hogy ez nem igaz, s a politikus arra sem emlékezett, hova járt. Cikkünk után kijavította önéletrajzát, amiben már az állt, az ELTE Társadalomtudományi Karán végzett.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.