Menekültek pihentek volna a tolnai panzióban, megfenyegették a tulajdonost

MN

2017. szeptember 26., kedd 13:25, frissítve: kedd 20:37

Minden lehetséges eszközzel meg fogják akadályozni azt, hogy az országban legálisan tartózkodó menekültek üdüljenek a Tolna megyei Őcsényben – ez derült ki a Szekszárdhoz közeli településen tartott falugyűlésen. 

 
A vendégház egyik szobája, ahová a migránsokat várják
 

Az üdültetésről egy helyi panziótulajdonos egyezett meg a Migration Aiddel, amelynek képviselői már meg is nézték a kilenc férőhelyes vendégházat. A polgármester azt mondta, a hivatalnak nincs ugyan jogi lehetősége, hogy beleszóljon, de a helyieket arra biztatta, polgári engedetlenséggel tiltakozzanak – írja a Hír TV.

Az őcsényi közösségi házban annyi érdeklődő volt, hogy nem fértek a terembe. A Migration Aid beszámolója szerint a falugyűlésen a „Takarodj innen, vagy felgyújtjuk a házadat!” fenyegetés is elhangzott a szálláshely tulajdonosának címezve. Kedd reggelre pedig kiszúrták az autójának a kerekeit, a rendőrség helyszínel.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.