Momentum: Száműzöttek lettünk a saját hazánkban

Koncz Tamás

Koncz Tamás

2017. október 23., hétfő 19:52, frissítve: kedd 08:32

A Momentum vezetői megígérték,

  • el fogják számoltatni a hatalom jelenlegi és korábbi felelőseit;
  • feltárják az utóbbi huszonhét év korrupciógyanús ügyeit;
  • bűncselekmény lesz, ha egy politikus hazudik a vagyonbevallásában;
  • újra ingyenessé teszik a közérdekűadat-igénylést;
  • visszamenő vagyonosodási vizsgálatot fognak tartani;
  • felállítják a nemzeti csalás elleni hivatalt;
  • minimalizálják a közmédiát.

Nagyjából százan vettek részt a Momentum Szabadság téren tartott demonstrációján, az eső és a hideg miatt jóval többen nézték az esemény élő Facebook-közvetítését.

A rendezvényt Soproni Tamás Momentum-alelnök nyitotta meg: emlékeztetett a mozgalomként induló párt eddigi sikereire – arra, hogy nem hittek bennük, de 266 ezer aláírást gyűjtöttek össze az olimpiáról, és hogy fél év alatt 100 országos alapszervezetük lett.

Aztán rátért arra is, hogy mivé nem fog válni a párt: hatalmi gépezetté. „Saját magam is látom, hogy milyen hatása van az elnyomásnak; vidéki nénik fogadnak túlbuzgó tisztelettel engem, a 30-as férfit, csak mert politikus vagyok, de látom a közmunkásokat, akik rettegnek a helyi despota polgármestertől, Nógrád és Borsod szegényeit, akik műanyag palackkal fűtenek, mert egy felszedett száraz gallyért is bírság, elzárás jöhet” – érzékeltette az elnyomás rendszerét Soproni.

Szerinte a hatalom olyan, mint a Szauron gyűrűje, amit a Momentum sosem fog felhúzni: tudja ugyanis, hogy az ezzel járó korrupció eredménye nem egy jacht vagy egy folyamatosan táguló lakóparki ingatlan, hanem a szegénység és a halál.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

„Tudom, hogy sokan csak újabb feltörekvőknek tartanak minket, de ígérjük, sosem leszünk korruptak” – mondta Soproni Tamás, és többek között teljes elszámoltatást, 27 évre visszamenő korrupciós feltárást, visszamenő vagyonosodási vizsgálatot, a nemzeti csalás elleni hivatal felállítását ígérte a jelenlévőknek.

„Nekünk nem VIP-sátor és a közpénzből vett rozéfröccs kell, azokat akarjuk szolgálni, akiknek szolgájuk nincsen” – idézett Göncz Árpádtól a Momentum alelnöke.

Ezután Orosz Anna elnökségi tag vette át a szót, aki a Metoo-kampányra és a Vígszínházban feltárt zaklatási ügyekre emlékeztetve azt mondta: a cél, hogy a következő generáció már azt írja ki a közösségi oldalakon: Me never.

Orosz megjegyezte: bár sok vita folyik arról, hogy elnyomó rendszerben élünk, vagy egy erőskezű állam működésének velejáróit látjuk – valójában mindenki érzi, hogy mi is a demokrácia köpenyét viselő elnyomás, mert közeli ismerősként él velünk.

„Ha az óvodás gyerekünknek kell magyarázzuk, hogy ki az a Soros György. Ha tanárként csak behúzott nyakkal vagy egyáltalán nem megyünk el egy politikai rendezvényre, mert egy vágóképen rajtamaradhatunk, és másnap várnak minket az igazgatói irodában. Ha Orbán Viktor nem hajlandó nyilatkozni az ellenzéki sajtónak, és vak komondoros képviselők magyarázzák meg, mi a nő dolga. Ha egyre több területről, politikából, közéletről, piaci ágazatból szorítanak ki minket, ha száműzöttekké lettünk a saját hazánkban – akkor tudjuk, mi az elnyomás”

– jegyezte meg Orosz Anna, aki szerint olyan országot kell építeni, ahonnan nem kell elmennünk, ahová jó hazajönni.

Hozzátette, mindehhez fontos az is, hogy barikád helyett hidak épüljenek generációk és politikai oldalak között, a liberális beszélgessen a konzervatívval, és ne csak Budapest, hanem az ország határáig lásson, ha a közös ügyekről beszél.

Fekete-Győr András pártelnök már arról szólt, hogy Magyarország felébreszthető, hiszen fél év van a választásig, tehát van még remény is. A Momentum pedig egy suttogó ébresztőt tervez: már a rendezvényen elkezdték terjeszteni a választás könyvének nevezett anyagot, amely a párt szerint a határon túl élő és Nyugatra vándorolt magyarokhoz is eljut majd.  

Fekete-Győr szerint az ébresztő közös felelősség, abban mindenki részt vehet életkortól és helytől függetlenül: „A mi generációnk felelőssége, hogy ne nézzen félre, ne tárja szét a kezét, ne hagyja el örökre Magyarországot. Érvelni kell, meghallgatni másokat, közösen gondolkodni, és a végén persze elmenni szavazni” – mondta a Momentum vezetője, aki szerint Kolozsvártól Londonig terjedő hálózatuk mindenhol meg tudja értetni a választókkal, hogy mennyire fontos lesz leadni a szavazatukat 2018 tavaszán.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.