Multik segíthetik ki a pórul járt diákmunkásokat

MN

2017. június 24., szombat 10:55, frissítve: szombat 11:30

Akár ezer diákot is érinthet az I Love Diákmunka iskolaszövetkezet fizetésképtelensége, mégis hozzájuthatnak elmaradt bérükhöz azoknak a cégeknek köszönhetően, ahová kiközvetítették őket – írja a Hvg.hu.

A portál egy pénze után futó, névtelenséget kérő diáktól tudta meg, hogy több konkurens közvetítő is bejelentkezett a pórul járt munkavállalókért. A Jobforce Iskolaszervezet egyik szakmai koordinátora a Hvg.hunak megerősítette, hogy folyamatosan veszik át a leállt konkurenshez tartozó diákokat.

Noha még javában egyeztetnek, az ágazatot lefedő Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Diákész) jogi segítségével valóban próbálják mielőbb orvosolni a most már hozzájuk tartozó dolgozók pénzügyi problémáját – visszamenőleg. Sőt, több cég is – ahol a ki nem fizetett munkát elvégezték a fiatalok –, vállalta, hogy kiegyenlíti az elmaradt fizetéseket. Annak ellenére tesznek így, hogy a diákokkal nem is volt közvetlen jogviszonyuk, mivel a diákszövetkezettel szerződtek.

Fiák István, a Diákész elnöke arra emlékeztetett, hogy 2016-ban már volt egy hasonló eset, amikor egy multinacionális cég inkább vállalta, hogy a közvetítő bedőlése miatt kifizeti visszamenőleg a nála dolgozók bérét, lényegében duplán. A gyors segítségnyújtás nemcsak jó pr volt nekik: így tudták megtartani a diákokat – tette hozzá.

A szerkesztő ajánlja

B. Molnár László

Egyre csak ömlik az állami támogatás a fociba

A taorendszer megjelenése óta csak a színvonal nem lett jobb. Kirívóan sok jut Felcsútnak.

Pintér Bence

Magyar Nemzet Szalon: Ennek a nemzetnek a lelkében valami megtört

A kivándorlás a transznacionalizmus erősödését és a távozó fiatalok nemzeti identitásának teljes felszámolását okozhatja.

Földi Bence

Kölcsönzött szlogenekkel, program nélkül a Fidesz

A kormánypárt szinte az összes üzenetét máshonnan vette, például Donald Trumptól vagy a toryktól.

Ficsor Benedek

A magyar olajmezőkből nem lesz pénz a hatalmas múzeumokra

Mélyi József művészettörténész a Liget-projektről, a stadionokat benövő gazról és a megfordított folyókról.