Nádas Péter is levelet írt Áder Jánosnak a CEU miatt

MN

2017. április 9., vasárnap 11:08, frissítve: vasárnap 12:55

Tisztelt Elnök Úr! Arra kérem, hogy aláírásával ne hitelesítse a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítást

– olvasható abban a levélben, melyet Nádas Péter író küldött Áder Jánosnak a keltezés szerint pénteken, s melyet vasárnap osztott meg a Facebookon:

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakja arra hívja fel a köztársasági elnök figyelmét, hogy „egy államfő számára ritkán adódik olyan alkalom, amikor egyetlen tollvonás hiányával ennyire sokat tehetne azért a politikai közösségért, amelynek egységét képviselni hivatott”.

Szintén pénteken fordult Áderhez ugyanebben az ügyben Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, erről szombaton adott hírt az MTA.

Nádas Péter a Magyar Nemzetnek is interjút adott a minap, akkor szintén érintette a CEU-t. Az írók tiltakozó levelére utalva, melyet ő is aláírt, azt mondta: a tudomány kiállt önmagáért, és ezt tette több írószervezet is.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A CEU ellehetetlenítésére hozott törvény a kormányzat szempontjából értelmetlen, sehová nem vezet. A tudományos eszmecserének, az információcserének nem lehet így az útjába állni

– fogalmazott Nádas.

Ma délután öttől újabb (immár a harmadik) tüntetés lesz a Közép-európai Egyetemért Budapesten, a Várkert bazárnál. Holnap a legnagyobb hazai egyetemnek számító ELTE Társadalomtudományi Karán tartanak sztrájknak is beillő tiltakozó akciót. Áder János is eddig, tehát hétfőig gondolkodhat azon, hogy aláírja-e a lex CEU-t. Korábban a magyar felsőoktatás és tudományos élet számos szereplője, szervezete állt ki a Soros György alapította iskola mellett, de az ügy a nemzetközi politikában sem maradt visszhangtalan.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.