Napirenden a lex Heineken

Elbukhat a kastélyátadás ügye, miután kifaroltak a Fidesz mögül a szocialisták

Markotay Csaba

Markotay Csaba

2017. március 20., hétfő 06:21, frissítve: hétfő 12:28

A tervek szerint ma kezdi tárgyalni a parlament az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról szóló kormánypárti javaslatot, ami lényegében a Heineken elleni fellépésről szól (a Heineken címkéin vörös csillag van). Az indítvány benyújtóinak egyike, a kereszténydemokrata Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes korábban úgy fogalmazott, Európának ezen részén a magyarság megszenvedte mind a náci, mind a bolsevik rémuralmat, ezért jogos, hogy gazdasági haszonszerzés céljából ne lehessen ilyen jelképeket felhasználni.

Az ügy mögött valójában azonban nem ez, hanem a Heineken és az Igazi Csíki Sör közötti vita áll (utóbbi elvesztette a Heinekennel szembeni névhasználati pert Romániában), és az is elképzelhető, hogy az új söripai szabályozással a kormány végső célja a hazai sörgyárak magyar tulajdonba terelése lehet. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten jelezte: a Heineken nehéz hetek elé fog nézni, mert ő a végletekig elszánt a Csíki Sör és egyáltalán a magyar sör védelmében. Szerinte az a kérdés, hogy „a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben”. – Ahogy az is probléma, hogy a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek – tette hozzá.

Azt, hogy a mostani, elszántnak tűnő küzdelemnek valójában nem sok köze van a magyar történelmi tapasztalatokhoz, jelzi az is, hogy a kormány 2014 januárjában stratégiai megállapodást kötött a társasággal, akkor tehát fel sem vetődött, hogy milyen csomagolásban árulják a Heineken termékeit.

Ugyancsak napirenden lesz a parlamentben az állami tulajdonban lévő ingatlanok ingyenes tulajdonba adásáról és a nemzeti vagyonról szóló törvényt módosító indítvány is, amely ingyen az Országos Magyar Vadászkamarának adná a hatvani Grassalkovich-kastélyt. Bár most még csak az általános vitát tartják, könnyen elképzelhető, hogy a szavazásnál elbukik majd az indítvány, miután a szocialisták úgy döntöttek, mégsem támogatják az ügyben a kormánypártokat. Márpedig a javaslat egyes szakaszaihoz kétharmados többség kell. A javaslatot egyéni képviselői indítványként múlt kedden nyújtotta be Semjén Zsolt (KDNP), Lázár János (Fidesz) és Halász János (Fidesz), valamint négy MSZP-s politikus, Hiller István, Bárándy Gergely, Hiszékeny Dezső és Józsa István. A szocialisták pénteken visszavonták támogatásukat, az indoklás szerint azért, mert az MSZP még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy az állami vagyon magánosítása ügyében együttműködik a Fidesszel.

A DK azonban élesen bírálta, hogy MSZP-sek is aláírták a törvényjavaslatot: „A Fidesz vadászni járó milliárdos elitje tehát az MSZP segítségével jut ingyenkastélyhoz. Hogyan illeszkedik ez abba a politikába, hogy fizessenek a gazdagok? És egyáltalán: hogyan illeszkedik ez bármilyen ellenzéki politikába?” – tették fel a kérdést. Molnár Gyula, az MSZP elnöke csütörtökön úgy reagált: nem vadászatügyben, hanem egy közgyűjtemény, egy múzeum ügyében van korrekt együttműködés a nagyobbik kormánypárttal. Pénteken azonban már visszavonták a támogatásukat.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke bírálta a javaslatot. Azt mondta, az indítvány „mutyiszagú”, ugyanis az MSZP-s Bárándy Gergely édesapja, Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter a kamara etikai bizottságának elnöke. Sneider Tamás azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy a kamara strómanként működjön, és később bárkinek eladhatja az ingatlant, amely szállodának is alkalmas.

A képviselők holnap választhatják meg a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának két új tagját. Holnap derül ki az is, hogy tárgysorozatba veszik-e azt a jobbikos javaslatot, amely módosítana az alaptörvényen a közpénz védelme érdekében. Ezt az igazságügyi bizottság március elején nem támogatta.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.20.

A szerkesztő ajánlja

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

Unyatyinszki György

Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.

B. Kovács Gergely

Petike fülfolyása és állandó pittyegésterror a vonatokon

A csend manapság luxuscikk, de a MÁV tájékoztatása szerint 2019-től itthon is üzembe helyezik a csendes kocsikat.