Nem Ahmed H. tüzelte fel a röszkei tömeget

2018. január 12., péntek 09:40, frissítve: péntek 12:17

Lapunk birtokába került egy 40 oldalas leirat, amit a Szegedi Törvényszék készített azokból a videofelvételekből, amelyek bizonyítékként kerültek az Ahmed H. ellen terrorcselekmény gyanújával folyó büntetőeljárás anyagába, és amelyeket pénteken, illetve szerdán vetítettek, vetítenek le a tárgyalóteremben. E dokumentum alapján a képsorok több ponton alátámasztják az első fokon tíz év szabadságvesztésre ítélt férfi védekezését, miszerint nem fenyegette a rendőröket, hanem tárgyalni próbált velük. Ráadásul úgy tűnik, többször is ő nyugtatja meg a zavargókat. „Csak békét akarunk” – hallatszik tőle egy felvételen.

Azt is igazolják a bizonyítékok, hogy több órával az indulatok elszabadulása után már Ahmed H. is dobálta a hatóság tagjait, illetve köveket tört szét a betonon – e cselekményeket az eljárás korábbi szakaszában maga is elismerte, ám az előző tárgyaláson ellentmondásosan nyilatkozott az ügyben.

A legjelentősebb mozgóképes anyag egy oszlopra szerelt térfigyelő kamera több mint négyórás felvétele, amely a vádbeli napon, 2015. szeptember 16-án délután fél kettő után kezdődik.

Az eszköz hangot nem rögzített. A leirat szerint az első egy órában egy zöld pólós férfi a főszereplő:

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

az első sorban kiabál és mutogat a rendőrök felé, többször fölmászik a határt lezáró kapura, amelyet aztán a tenyerével üt, rángat, és megpróbálja kinyitni. Délután két óra környékén „a zöld pólós férfi mindkét kezét felemelve kiabál, mire a körülötte lévő személyek is így tesznek, majd többen is rángatni kezdik a kaput”. Később is intézkedik, magyaráz, „ugrálva buzdítja a tömeget”; illetve újra és újra a kerítésre mászik, rángatja társaival a kaput, mígnem a rendőrség könnygázt vet be – és megindul az összecsapás.

Botok, műanyag palackok és egyéb tárgyak repülnek a rendőrök felé, a tömeg nyomja a kaput. „Többen leveszik a pólójukat, és az arcuk elé takarják” – szól a leirat. Egy órával a videó kezdete után a rendőröket folyamatosan dobáló migránstömeg áttöri a bezárt kaput.

Csakhogy a zöld pólós férfi egyértelműen nem Ahmed H.; a perben ez a személy nem szerepel.

Az eddig eltelt időben olykor Ahmed H. is feltűnik, de amikor látható, nem dobál, nem szónokol, sőt még akkor sem tapsol a zöld pólós szónoknak, amikor a körülötte lévők igen. Többnyire passzív, főleg a második-harmadik sorban „figyel” és „nézelődik”.

Első tevékeny fellépése a zavargás tetőfokán, 14.41-kor, a kapu áttörése után négy perccel látható:

„A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal elé megy, majd bal kezének mutatóujját kinyújtva a rendőrök felé mutogat. Ezt követően a rendőrök dobálása megszűnik”

– áll a bíróság által készített jegyzetben. Úgy tűnik ki a szövegből, Ahmed H.-nak sikerült lehűtenie a kedélyeket.

 
Háborús filmbe illő jelenet a röszkei határkerítésnél 2015. szeptember 16-án. A videofelvétel tanúsága szerint Ahmed H. csak a kapu áttörése után lépett a rendőrsorfal elé
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
 

A továbbiakban néha magyaráz, mutogat, 15.20-kor pedig már ő szónokol hangosbeszélőn. Egy rendőrrel is tárgyal. Ezután hátrálásra próbálja rábírni az indulatos tömeget: „A kordonhoz viszonyítva elfelé irányuló, hessegető, legyező mozdulatokat tesz a tömeg felé” – rögzíti a tanácsvezető bíró által aláírt irat. Újra tárgyal a rendőrökkel.

Pár perc múltán kiemelkedik a viszonylag lenyugodott tömegből, „láthatóan pipiskedve”, és „a rendőröket nézegeti”, majd ismét a kordontól elfelé próbálja „hessegetni” a tömeget. Miután valaki egy nagy méretű követ dob a fölsorakozott egyenruhásokra, Ahmed H. ismét beszélni próbál a rendőrökkel; legalábbis erre utal, hogy a leirat szerint „a rendőrök felé néz, láthatóan mintha keresne valakit”, majd pedig az egyik rendőr felé fordulva „szája elé mutogat”. A kapcsolatfelvétel – úgy tűnik – nem sikerült. Fél négy körül a megafonba beszélt, de – mivel a videó néma – nem tudni, hogy mit. Aztán újra a rendőrökkel próbált beszélni, az egyik elöljáró valamit válaszolt neki, de a párbeszéd nem tart sokáig.

15.35-re a rendőri elöljárók már nincsenek Ahmed H. közelében, a férfi pedig

„a kordonra könyökölve fejét a két kezébe temeti”.

A következő percekben többször így tesz. A mikrofonba már nem beszél, újra passzívvá válik.

16 óra előtt 10 perccel újra fokozódik az indulat, a tömeg megint tárgyakat hajigál a rendőrök felé, „a vádlott részéről azonban nem látható dobálás”. Öt perccel ezután a rendőrség vízágyút vet be. A migránsok egyre nehezebb tárgyakat dobálnak – derül ki a bíróság jegyzetéből –, a rendőrség pedig a könnygáz mellett hol hosszabb, hol rövidebb ideig működteti a vízágyút.

Ahmed H. negyed öt után tűnik föl újra a zavargás résztvevői között, és az azt követő negyven percben

ötször kivehető, hogy dob valamit a magyar rendőrök felé.

Közben kendőből maszkot csinál magának. Az összecsapás öt óra körül ér véget.

Negyed hatkor a vádlott a kapura visszatett láncot piszkálja, pár perccel később pedig „takarítani kezdi az úttestet a törmeléktől”. Végül több sérültet, köztük egy lányt a rendőrsorfalhoz kísér. A hangosbemondóba ekkor már mások beszélnek, Ahmed H. egy újságíróval társalog. A fél hat és háromnegyed hat közötti utolsó attakban a szír férfi nem bukkan föl. Vallomásában egyébként a dobálásról azt mondta, a könnygáz miatt nem gondolkodott tiszta fejjel.

Az ügyészség azzal vádolja a férfit, hogy hangosbeszélőn hergelte a tömeget, a rendőrséget pedig fenyegette, ultimátumot adott nekik – és ezzel terrorcselekmény bűntettét követte el.

Ennek ellentmondani látszik, hogy azokon a további, rövid videókon, amelyek hangot is tartalmaznak, a vádlott szájából a következő mondatok hallhatók: „Mi csak békét akarunk!” (egy mikrofonba beszélő férfinak mondja); „Menjetek vissza!” (a megafonba mondja a tömeg felé, integetve).

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.12.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.