Nem áll jól a baloldal közös népszavazási kezdeményezése

Szabó Zsolt

Szabó Zsolt

2018. február 13., kedd 16:10, frissítve: kedd 18:29

– Több mint 30 ezer népszavazási aláírást gyűjtöttünk egy hét alatt a 3-as metró teljes értékű akadálymentesítéséért – mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Csaba (MSZP) az ügyben összefogó baloldali ellenzéki pártok február 5-én megkezdett akciójáról. Arról, hogy mindez kevésnek bizonyulhat, ha a támogatók száma nem gyarapszik látványosan, a fővárosi képviselő úgy vélekedett: most szombaton hivatalosan is megkezdődik az országgyűlési választási kampány, s attól kezdve jelöltjeik ajánlásához is aláírásokat gyűjtenek. Szerintük így még több szimpatizánst nyerhetnek meg az ügynek.

Horváth Csaba közölte: ha a Fővárosi Közgyűlés a múlt héten bejelentett húsz megállóból 18 akadálymentesítésén túl – a jövő szerdán esedékes ülésén – megszavazza a kimaradó két állomás: a Pöttyös utcai és az Ecseri úti liftesítését is, akár le is állhatnak a kezdeményezéssel. Ahhoz pedig, hogy utóbbira a forrás is meglegyen, a ferencvárosi MSZP a helyi képviselő-testület csütörtöki ülésén azt javasolja: a kerületi költségvetésből tegyenek félre 150 millió forintot. Pál Tibor IX. kerületi önkormányzati képviselő szerint a szomszédos Kispest és Kőbánya önkormányzatait is erre buzdítják majd. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége kedden egyeztet a főváros képviselőivel és a metrófelújításért felelős szakemberekkel az akadálymentesítés lehetséges műszaki megoldásairól. Ugyanis a főváros azt ígérte: 13 állomáson lesz lift, ötben pedig úgynevezett ferde liftes, pontosabban kabinos akadálymentesítés. A kimaradó megállóknál pedig alacsony padlós buszokkal szállítanák a kerekes-székeseket. A részletek azért fontosak számukra, mert kizárólag olyan berendezést fogadnak el megfelelőnek, amely „önálló, biztonságos és méltóságteljes” használatot tesz lehetővé a 3-as metró valamennyi állomásán. Szerintük a fogyatékkal élők alacsony padlós buszokkal való szállítása egyébként nem ilyen.

– A Fővárosi Közgyűlés február 21-én nem tárgyal az ügyről, ugyanis a keddi tárgyalás egy legalább két-három hétig tartó eljárás kezdete – közölte lapunkkal Tarlós István kormánypárti főpolgármester. Elmondta: azok után, hogy egy másik civil szervezet, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete (MBE) megkérdőjelezte az akadálymentesítés kabinos és buszos módját is, elrendelte a 3-as metró valamennyi megállójának és összes mozgólépcsőjének részletes műszaki vizsgálatát. – Az MBE a 2-es metrónál a korábbi MSZP–SZDSZ-es vezetéstől a 2-es metrónál elfogadta az alacsony padlós buszokat, és egy szavuk sem volt, hogy végül 11 megállóból csak egyben épült lift, és a buszokat is leállították – fűzte hozzá Tarlós István. Megjegyezte: Horváth Csaba csak gyűjtögesse tovább az aláírásokat, amelyeket – ha egyáltalán leadnak – a Főpolgármesteri Hivatalban egyenként fognak majd megvizsgálni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.13.

A szerkesztő ajánlja

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.

Molnár Csaba

Az amerikai elnökválasztást befolyásoló orosz trollok mindennapjai

Tizenhárom orosz a Facebook és Twitter segítségével dróton rángatta az amerikai választók tömegeit.