Nem futott ki Münchenbe a damaszkuszi gyors

2015. szeptember 1., kedd 14:38, frissítve: szerda 12:32

Ott voltunk a Keletiben, amikor lezárták a pályaudvart. Ez rengeteg migránsnak azt jelentette, hogy kedden már nem jutnak ki Nyugatra. A történelem főutcája ezúttal két sínpár között helyezkedett el, de valakinek még ott sem volt semmi látnivaló. Gyorsriport.

„Nekem te ne adjál száz eurósat, keress nekem fifty eurót. Nem érdekel, hogy van nálad vagy nyolc százeurós! Fifty, fifty!” A Keleti pályaudvar melletti McDonald's pénztára mögül hangzik el kedd hajnalban a bábeli monológ, és csak azért nem lesz belőle párbeszéd, mert a megszólított kendős nő rezzenéstelen arccal azonnal hátat fordít, és hozza a felváltott bankót. A melírozott hajú pénztáros olyan tekintettel nézi végig mindezt, hogy úgy tűnik: egy szempillantás alatt átszámolta törlesztőrészletre és közös költségre a tárca tartalmát.

Percről percre tudósításunkat...
...ide kattintva olvashatja.

Nemzetközi dohánybolt

A gyorsétterem előtt ücsörgő szír és afgán férfiak az évnyitóra siető fehér blúzos gimnazistalányokat figyelik ugyanilyen elszántan, mi pedig Magyarország talán egyetlen nemzetközi dohányboltjára figyelünk fel. A zárjegy nélküli cigarettaárusítás veszélyeit ismertető molinó alatt, a málló vakolat előtt ül a csikágói Kurázsi mama, és erzsébetvárosi angolsággal azt kiabálja: szigárett, szigárett!

A Baross tér alatt húzódó, zöld biciklilakattal lezárt tranzitzóna csendes. Sátrakból és hálózsákokból vízhólyagos és bőrkeményedéses talpak lógnak ki, a ki tudja hány napja nem fürdött testek szaga pedig nagyon erős. A falon egy krétafelirat hirdeti: we are human, azaz emberek vagyunk. Nem telik bele harminc másodperc, és kísértetiesen hasonló kézírással ugyanezeket a szavakat látjuk már odafent, a pályaudvar kivetítője alatt. Ezúttal azonban már egy kartonlapról köszön vissza ránk, a kéz, amely tartja, egy több száz fős, összepréselődött migránsmasszából emelkedik ki. Vannak azonban más feliratok is: „négy napja várunk”, illetve „a gyerekek fáradtak”. Mindezt bemutatandó lobogtatnak még gyerekeket és mankókat, valamint jegyeket is.

Hozzánk is egy karikás szemű afgán fiú lép oda, mutatja a 7.10-es müncheni railjetre szóló jegyét, fordítva tartja. Nem tudja, miért nem engedik fel. És nem tudja az a további körülbelül 600-700 migráns sem, akik bepréselődtek a 7-es és a 8-as vágány közötti, kábelkötözővel összehúzott és POLICE feliratú szalagkordonnal díszített kerítések közé. Időnként lökdösődni kezdenek, amitől a gyerekek sírva fakadnak, a megafonos tolmács pedig hadarva próbálja nyugtatni a tömeget – nem sok sikerrel. Ugyanez a koreográfia a nemzetközi jegypénztárnál is, készenléti rendőrök állják el az útjukat. A 9-es vágányról aztán némi késéssel, de migránsok nélkül elindul a 7.10-es müncheni járat, a peronon álló menekültek percekig néznek farkasszemet tizenegy készenléti rendőrrel, de senki nem mozdul. Felettük galambok repkednek, de nem éppen békés a hangulat.

Bomba, bomba, bomba

Érthetetlen, hogy hogyan, de valahogy bekeveredik a sínek közé egy damaszkuszi férfi és felesége. A férfi lökdösődni kezd. Nem haragszik, csak így demonstrálja, hogy hogy bántak vele a rendőrök. Várandós feleségével tizenkét órája vártak már az indulásra. Panaszkodik Szíriára („bomba, bomba, bomba, mindennap”) és Röszkére is („nem volt étel a börtönben”). A sínek között jött ő is Szerbiából, börtön alatt alighanem az adminisztrációs pontot, a hangárt érti.

Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

De nem tudunk tovább beszélgetni, mert megint verekedés tör ki a tömegben, most már rohamsisakos készenlétisek sietnek a helyszínre, a nők és a gyerek pedig elkezdik lelökdösni a peronról a fotósokat. Közben betolat egy vonat, amiről elterjed a tömegben, hogy az megy majd menetrend szerint kilenc óra tízkor Németországba. De egy kalauz megsúgja nekünk – mintha a migránsok értenének magyarul –, hogy próbálkozzunk inkább a tizenegyes vágánnyal, a nagy kivetítőre ugyanis nem merik kiírni, hogy honnan indulnak a nemzetközi railjetek. – Miért? – kérdezzük kicsit eljátszva a naivat. – Mert elözönlenék, csak azért – szól az egykedvű felelet.

Történelem? Ugyan már!

A rendőrök közben leszolgált óráikat számolgatják, van, aki huszonnyolcnál tart, más megjegyzi, hogy holnap délutánig itt lesznek. Sorfalukat azonban kénytelenek megnyitni, mert az időközben befutott szolnoki gyors utasai leszállnának, és a sínek között próbálnának továbbmenni. Hiába, üzemkezdésnél nem lehet holmi történelmi népvándorlásra hivatkozni.

Aztán patthelyzet alakul ki. Migránsok a rácsok mögött, előttük rendőrsorfal, mögöttük a sajtó, az újságírók mögé pedig ki tudja, hogyan, de beszivárgott jó pár további bevándorló. Ők kérdezgetik, hogy melyik vonat hova megy, de mire választ kapnának, a hangosbemondóban egy unott női hang közli, hogy bizonytalan ideig nincs forgalom a Keleti pályaudvaron. Mindezt megismétli olyan ötpercenként. Magyarul.

Germany=freedom

Van migráns, akit erre elkezd rázni a sírás, van aki Allah felé dobja kezeit, de olyan is akad, aki bedühödik, és a kormányt szidja a rendőröknek. Angolul, amit az egyenruhások persze nem értenek. A süketek párbeszédének az vet véget, hogy a migránsok tapsolni és skandálni kezdenek, ez egy idő után átvált éneklésbe és ugrálásba. Germany és freedom, ezek a kedd reggeli slágerek, és egy csontváz pólós gyerek a vezérszónok. Szikrázó tekintettel buzdítja a nála legalább háromszor idősebbeket egy póznára kapaszkodva. Biztos hallunk még felőle.

Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

Tülekedés közben a rendőrök azt beszélték, hogy a kiemelésnek nincs értelme, úgyhogy az erősítés megérkezésével a kiszorítás mellett döntenek. Mire a Baross térre kikerül az összes migráns, addigra már angolul is bemondták, hogy a Keleti bezárt, bizonytalan ideig nem közlekednek a vonatok. A ráccsal lezárt Baross Étterembe megyünk. Bordó kárpitok és aranyozott oszlopfők közé érkezünk, ezért kisebbfajta sokként hat az egyik pincér gyorselemzése: olyan, mint egy focimeccs, akkor van itt ennyi rendőr. Neki talán még a történelem főutcáján se lenne semmi látnivaló.

Napra pontosan 45 éve itt dolgozó kollégájának viszont emlékei vannak, elő is hívja őket: a délelőtti tömegről az 1979-es lengyelországi krízis jut az eszébe, a pályaudvar lezárásáról pedig a metróépítésnél, a Kerepesi útnál talált bomba. Csevegésünk alatt kint a migránsok Magyarországot szidják, Németországot éltetik, a rádióból pedig szól a Sweet Dreams a Eurythmicstől. Mindenkinek, aki szereti.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.