Nem lehet „balról megverni” ezt a kormányt

2018. március 18., vasárnap 20:07, frissítve: hétfő 09:03

Eddig sem tűnt egyáltalán reálisnak, hogy a hódmezővásárhelyi győzelem után országos szinten is valamilyen megállapodás szülessen az ellenzéki pártok között, de a vasárnapi egyeztetés után ez még egyértelműbben látszik. Gyurcsány Ferenc meghívására leült ugyan vele egy asztalhoz az MSZP és a Párbeszéd szövetségét vezető Karácsony Gergely és az LMP-t irányító Szél Bernadett, de a bő egyórás megbeszélés után végképp kiderült, hogy egészen másként képzelik el a jövőt.

A baloldali pártok, így az MSZP–Párbeszéd szövetség, illetve a Demokratikus Koalíció (DK) úgy véli, hogy az LMP-vel együttműködve már ők hárman kisebbségbe tudják szorítani a Fideszt az április 8-i választáson. Számításaik szerint ha az egyéni választókörzetekben kölcsönösen visszalépnek egymás javára, akkor tudnak nyerni annyi helyen – 25-30-at említettek –, hogy a kormányzó pártoknak ne legyen többségük a következő Országgyűlésben. Karácsony Gergely, illetve Gyurcsány Ferenc is azt mondta, hogy ehhez a Jobbikra nincs szükségük.

Az LMP ugyanakkor úgy látja, hogy nem lehet „balról megverni” ezt a kormányt, vagyis ahhoz, hogy le lehessen váltani őket, igenis szükség van a Jobbikkal való együttműködésre is. Szél Bernadett éppen a nemrég lezajlott hódmezővásárhelyi polgármester-választásra hivatkozva teljes ellenzéki megállapodást sürgetett. Megismételte, hogy értékközösség ugyan nincs a pártok között, de sorsközösség igen, hiszen elvileg mindenki kormányváltást szeretne.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az LMP által kívánatosnak tartott modellre ugyanakkor egyelőre csekély esély sincs. Egyrészt a tárgyaláson – az LMP állítása szerint – Gyurcsány Ferenc világossá tette, hogy nem hajlandó a Jobbikkal a választási együttműködésre. De ugyanez igaz a Jobbik részéről is, Vona Gáborék sem akarnak sem az MSZP-vel, sem pedig a DK-val szövetkezni. Nem véletlen, hogy a vasárnapi megbeszélésre, hiába kaptak ők is meghívót, el sem mentek.

Az MSZP és a DK mindenesetre most abban bízik, hogy az LMP mégis meggondolja magát és el tudja fogadni a Jobbik nélkül is a megállapodást. Szél Bernadett ugyanakkor egyelőre nem mutat túl sok hajlandóságot erre. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a mai, baloldali pártokkal lezajlott egyeztetés után hétfőn Vona Gáborral fog tárgyalni.

A Jobbik elnöke egyébként néhány órával korábban csak annyit tudott elmondani, hogy Szél Bernadett kezdeményezte az egyeztetést, ők pedig velük bármikor leülnek beszélgetni. Vona Gábor már azt is nem egy alkalommal világossá tette, hogy a választások után, ha a helyzet úgy hozza, koalíciós tárgyalásokra is nyitottak az LMP-vel.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.19.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.