Nem szavazhatnak a külképviseleten a levélben szavazók

MD

2014. március 11., kedd 23:30

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén iránymutatást adott ki arról, hogy azok a választópolgárok, akiknek nincs magyarországi lakóhelyük, és Magyarország külképviseletein veszik át a szavazási levélcsomagjukat, nem tölthetik ki a szavazólapjukat és az azonosító nyilatkozatot a külképviseleten.

Patyi András, az NVB elnöke az ülésen elmondta: azok a választópolgárok, akik levélben szavaznak, jogosultak arra, hogy az úgynevezett szavazási levélcsomagot (amely tartalmazza a szavazólapot, a válaszborítékot és a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozatot) személyesen vegyék át egyes kijelölt külképviseleteken. A törvény pedig lehetővé teszi, hogy a levélben szavazó választópolgár személyesen adja le szavazatát a külképviseleten.

Az NVB azért adott ki iránymutatást, mert felmerült a kérdés, hogy a levélcsomag átvétele és a szavazatot tartalmazó boríték leadása között el kell-e hagynia a választónak az épületet.

Az országos pártlistás szavazólap mintája, amelyet jóváhagyott ülésén a Nemzeti Választási Bizottság 2014. március 11-én
Az országos pártlistás szavazólap mintája, amelyet jóváhagyott ülésén a Nemzeti Választási Bizottság 2014. március 11-én
Fotó: Soós Lajos / MTI

Az NVB szerint a levélben szavazásról szóló rendelkezések nem szabályozzák kifejezetten a kérdést, hogy a választópolgár hol jogosult a szavazólap és a nyilatkozat kitöltésére. A bizottság álláspontja ugyanakkor az, hogy a választás alapelveivel ellentétes lenne, ha a választó a szavazás helyszínén tölthetné ki a szavazólapot és a nyilatkozatot. Ezért a testület iránymutatása azt tartalmazza, hogy el kell hagynia az átvétel helyszínéül szolgáló épületet a szavazólap átvétele után.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok a belgrádi, beregszászi, bukaresti, csíkszeredai, eszéki, kassai, kolozsvári, pozsonyi, szabadkai és ungvári külképviseleten vehetik át a szavazási levélcsomagot.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.