Németh Győző: Félek, hogy példát fognak velünk statuálni

Magyar Nemzet

2011. május 21., szombat 06:00

Az utolsó pillanatokban tett nyilatkozatában elismerte a terhére rótt életveszélyt okozó testi sértést Németh Győző, a Cozma-gyilkosság másodrendű vádlottja. Lapunknak adott interjújában kifejtette azt is, hogy az utcai verekedést, amely során Marian Cozma életét vesztette, egy másik sportoló pedig súlyosan megsérült, a román kézilabdázó kezdeményezte.

• Bevallotta, hogy ő szúrta meg Pesicet
Németh szerint a diszkó közönsége a romákkal szembeni előítélet miatt állította, hogy agresszívan viselkedtek volna, és mendemondának minősítette a velük kapcsolatban emlegetett védelmi pénzről és bűnszervezetről szóló történeteket.

A Cozma-ügy bírósági szakaszában több ellentmondás merült fel. Raffael Sándor elsőrendű vádlott számos tanúvallomás ellenére végig kitartott amellett, hogy nem ő döfte meg Marian Cozmát, pár hete azonban elismerte a szúrást. Ön jó barátja, mit gondol, mi lehetett az oka ennek a pálfordulásnak?


– Nagyon régóta ismerem őt, csak azt tudom elképzelni, hogy nem tudott elszámolni a lelkiismeretével, elképzelésem szerint Sándor ezért tett beismerő vallomást. Információim alapján korábban is csak ügyvédi javaslatra nem nyilatkozott a szúrásról. Mint az tudható, ő többször is cserélt ügyvédet, s miután Kamarás Gábor helyett más védte, az új jogi képviselője tanácsára történt meg részéről a beismerő vallomás.

A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.