Nézőpont: Lesz baloldali összefogás - Magyar Nemzet

Nézőpont: Lesz baloldali összefogás

MTI

2016. július 11., hétfő 12:39

A Nézőpont Intézet elemzője szerint már nem kérdés, hogy lesz baloldali összefogás 2018-ra, de mivel az MSZP mind a kötelező betelepítési kvótáról, mind Gyurcsány Ferencről a társadalom többségével ellentétes álláspontot képvisel, a választásig nem fogja tudni növelni a táborát.

Deák Dániel hétfőn az M1-en az MSZP két hete megválasztott elnökéről azt mondta: Molnár Gyula egyre inkább közelíti pártja politikáját a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióéhoz (DK), erre példa az új MSZP-álláspont a kötelező betelepítési kvótáról.

Mint mondta, korábban a szocialisták is kritizálták a kvótát és túlzónak tartották az elutasítása miatti büntetést, Molnár Gyula azonban legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a kvótát uniós kötelezettségként el kell fogadni. A kvóta mellett korábban csak a DK és a Liberálisok álltak ki – tette hozzá az elemző.

Véleménye szerint ezzel az MSZP-elnök a DK-val kialakítandó együttműködést készíti elő, „az elkövetkező két évben akár össze is olvadhat a két párt”, ez pedig azt mutatja, hogy mivel a társadalom széles rétegeit nem tudják megszólítani, a szocialisták a szűk balliberális közeghez akarnak szólni.

Az tehát, hogy lesz-e baloldali összefogás, már nem kérdés, az viszont, hogy abban melyik párt hogyan tudja érvényesíteni az érdekeit, illetve melyik párt holdudvarához tartozó ember lesz a közös miniszterelnök-jelölt, 2017-ben dől el – fűzte hozzá Deák Dániel.

A társadalom többsége elutasítja a kvótát és el is menne az őszi népszavazásra, tehát az ezzel ellentétes álláspontjuk miatt az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Liberálisok a népszavazási kampányban nem tudják majd növelni a táborukat – vélekedett az elemző. Hozzátette: ugyanez igaz az MSZP–DK együttműködésre is. Az MSZP nem tudja majd megszólítani a bizonytalan szavazókat, hiszen Gyurcsány Ferenc az egyik legelutasítottabb politikus, és mindez 2018-ra ráfordulva hatalmas versenyhátrányt jelent majd – mondta.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.