Nyolc új börtön építését kezdhetik meg

2017. szeptember 25., hétfő 07:16, frissítve: hétfő 11:44

Eredményesen lezárult a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) által nyolc új börtön építésére kiírt megismételt közbeszerzés, de azt még nem hirdették ki, hogy mely cégek lehetnek majd a kivitelezők. – A beérkezett pályázati anyagok még elbírálás alatt állnak, és egyben megkezdődtek a tárgyalások az érintett felekkel – tudatta lapunkkal a BVOP. Az új börtönök Békésen, Csengeren, Hevesen, Kemecsén, Komádiban, Komlón, Kunmadarason és Ózdon épülnek majd. Az első közbeszerzésről még májusban derült ki, hogy eredménytelen, mert túl drága – egyenként 3,9 milliárd forintot meghaladó – ajánlatok érkeztek.

Az eljárásban szinte az összes ismert, az utóbbi években a közbeszerzéseken sikeresen szereplő építőipari vállalkozás adott be ajánlatot, például a Kész Építő Zrt., a kormányfő vejének korábbi cége, a West Hungária Bau Kft. vagy a Swietelsky Építő Kft. Nem kizárt, hogy utóbbi cégek a második eljárásban is érdekeltek lehettek. Ha sikeresek a tárgyalások, akkor az első kapavágásokat már az idén megtehetik, az új börtönökbe pedig 2019-ben érkezhetnek az első rabok. Ezt már nagyon várják az érintett települések, köztük Heves városa. Sveiczer Sándor polgármester szerint a település nagy anyagi áldozatot vállalt a 250 fős munkahely megépüléséért. Mint mondta, az előkészítésekre már húszmillió forintot elköltött az önkormányzat, és a kijelölt öt és fél hektár nagyságú terület közművesítésére még további húszmillió forintot biztosan el fognak költeni.

Ózd városvezetőjét viszont főleg a teljes információhiány zavarja. – A közbeszerzés sikertelensége óta semmilyen hivatalos jelzést nem kaptunk, sem a BVOP, sem a Belügyminisztérium, sem a Miniszterelnökség részéről, pedig hivatalos levélben kerestem őket – mondta lapunknak Janiczak Dávid. A jobbikos polgármester továbbra is támogatja az építést, és bízik benne, hogy ez az állapot csak átmeneti, és valójában nem vertek át a projekt kapcsán csak Ózdon 36 ezer embert. Emlékeztetett: Ózd az elsők közt pályázott és szerezte meg a lakosság elsöprő támogatását is a beruházáshoz még 2015-ben. Nagy mértékű toborzókampányt folytattak, már két csoport is végzett az oktatáson. – Azért pályáztunk, mert itt helyben akartunk munkát adni az embereknek. A toborzás során a legfontosabb a bér és a helyi munkavégzés volt. Ezt kihasználva vettek fel embereket, ám ők most más városok börtöneiben dolgoznak – mondta felháborodva a polgármester.

A BVOP honlapja szerint mindenkit várnak a büntetés-végrehajtás csapatába, aki elmúlt 18 éves, és van érettségije. A fizetés pedig minimum bruttó 228 ezer, ennek a nettója 151 ezer forint. Ez sokak számára csábító ajánlat. Jelentős a túljelentkezés, a meghirdetett 2500 állásra (köztük adminisztratív munkakörökre is) eddig több mint 6200 önéletrajz érkezett.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Békés városában október 3-án lesz egy éve, hogy megnyílt a toborzóiroda. Izsó Gábor polgármestertől megtudtuk, hogy eddig mintegy 970 önéletrajz érkezett, 102 emberrel pedig már jogviszonyt is létesített a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet. A jelentkezők többsége Békés, Békéscsaba, Gyula és azokhoz közeli városok, szórványtelepülések lakosai közül kerül ki. Izsó Gábor szerint szinte bizonyos, hogy még ebben az évben elkezdődhetnek a munkálatok. – A városban nincs ellenérzés a börtönnel kapcsolatban – fogalmazott a polgármester. Kunmadarason pedig a volt szovjet laktanyából különítettek el egy húszhektáros területet, amit különleges építési övezetté nyilvánítottak. Érdekes, hogy a börtönökkel kapcsolatban nincs lakossági tiltakozás, ellenben a Berettyóújfalu határába tervezett börtönkórházról október 8-án helyi népszavazás lesz, ahol a Jobbik és a DK a börtönkórház ellen, a Fidesz pedig mellette kampányol.

A Magyar Helsinki Bizottság még 2016 májusában készített javaslatcsomagot az Igazságügyi Minisztériumnak a börtönök vészes, 100 százalék feletti túlzsúfoltságának mérséklésére. Ennek előzménye, hogy 2015 márciusában az Emberi Jogok Európai Bírósága szintén a zsúfoltság csökkentésére kötelezte Magyarországot. A Helsinki Bizottság úgy látja: kevesebb embernek és rövidebb ideig kellene rács mögött lennie. „A büntető törvénykönyv túl nagy hangsúlyt helyez a szabadságvesztésre, és olyan csekélyebb súlyú bűncselekmények esetén is rögtön börtönnel fenyeget, mint például a garázdaság, a járművezetés ittas állapotban vagy a lopás alapesete” – áll a Helsinki Bizottság igazságügyi tárcának címzett javaslatában. Szerintük hazai és nemzetközi példák alapján is az a tapasztalat, hogy önmagában a börtönépítés hosszú távon nem csökkenti a zsúfoltságot, mert a férőhelyszám növekedését követi a fogvatartottak számának emelkedése is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.25.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.