OLAF-botrány: akadékoskodott, de semmit sem cáfolt a volt polgármester

MN

2018. március 2., péntek 16:01, frissítve: péntek 18:44

Alaki hibákba kapaszkodott bele Almási István, amikor az OLAF a hódmezővásárhelyi Elios-tender szabálytalanságaira figyelmeztette.

Beismeréssel ér fel az a rövid levél, amit tavaly októberben Almási István, Hódmezővásárhely nemrég elhunyt polgármestere küldött el az OLAF-nak az Elios gyanús közvilágítási tenderei kapcsán – derül ki a Hír TV összefoglalójából.

Mint arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter új és független polgármester nyilvánosságra hozta a város és az Elios szerződését: a megállapodások szerint a városvezetés nagyon nagyvonalú volt Tiborcz István korábbi cégével. A miniszterelnök vejének vállalkozása 720 millió forintért korszerűsíthette a közvilágítást, a város pedig azt sem kötötte ki, hogy pontosan hány lámpát vagy hogy milyen minőségű fényforrásokat kell majd biztosítaniuk. A 2010. március 1-jén kötött szerződést a város polgármestereként még Lázár János írta.

A vásárhelyi tendert is vizsgáló OLAF ezzel kapcsolatban is figyelmeztette Lázár utódját, vagyis Almási István néhai polgármestert, aki vissza is vágott az uniós hivatalnak – igaz, lényegi cáfolatot ő sem tudott megfogalmazni, pusztán elírásokra, fogalmazási hibákra hívta fel figyelmüket.

Almási négy pontban összegezte kifogásait: szerinte nem pontosan szerepeltek a szerződések dátumai az OLAF levelében, és a leírt projektösszeg sem volt helyes. 

 
Hír TV
 

Az OLAF ezt már nem is kommentálta: 2018 január elején küldött válaszlevelükben csak annyit jeleztek, hogy megtették ajánlásaikat az ügyben a magyar hatóságoknak.

Az OLAF-jelentéssel és Tiborcz Istvánnal foglalkozó összes cikkünket ide kattintva olvashatják.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.