Optimista a baloldal, pedig Gyurcsány Ferencék látványosan nem közösködnek

2017. december 22., péntek 14:25, frissítve: péntek 17:33

Még a karácsony szellemében sem sikerült együtt megjelenniük az ünnepek előtti utolsó nyilvános rendezvényen a szavakban mindig együttműködést és kormányváltást hirdető baloldali pártoknak. Az ellenzék vezető posztjára készülő Karácsony Gergely, a mögötte felsorakozó szocialisták, illetve a Fodor Gábor nevével fémjelzett liberálisok a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban álltak ki a kormányváltás szükségessége mellett, a Demokratikus Koalíció azonban hiányzott. Gyurcsány Ferenc inkább a Blaha Lujza téri ételosztást választotta.

A helyzet ugyanis most úgy fest, hogy csak a 106 egyéni választókerületben sikerült megegyeznie az MSZP-nek és a DK-nak, vagyis az már eldőlt, hogy ott nem indulnak egymás ellen. Semmi másban nincs egyezség. Karácsony Gergely és a szocialisták közös listát is szeretnének, Gyurcsány Ferencék viszont kitartanak amellett, hogy önálló listával vágnak neki a választásnak. Az MSZP és Karácsony Gergely azt is szeretné, ha közös miniszterelnök-jelölt lenne, a DK viszont csak akkor hajlandó egy ilyen konstrukciót támogatni, ha a kormányfőjelölt – vagyis Karácsony Gergely – nem szerepel egyetlen párt listáján sem. Ezt viszont az érintett nem fogadja el.

A Vörösmarty téren Karácsony Gergely ma mindenesetre azt hangsúlyozta, az utolsó percig kitartanak amellett, hogy közös ellenzéki ajánlattal fussanak neki a választásnak, az utolsó perc várhatóan február közepe, amikor hivatalosan is be kell majd jelenteni a listákat és jelölteket. A DK határozott elutasítása ellenére is optimista. „Meg fogunk tudni állapodni” – mondta, de az már nem derült ki, mire alapozza azt, hogy a DK változtatna jelenlegi álláspontján. Közvetlenül utána Molnár Gyula, az MSZP elnöke is arról beszélt, hogy nyitott a politikai közösségük.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A választástechnikai részletek mellett nem maradtak el a kampánymondatok sem. Kunhalmi Ágnes, aki a szocialisták választási programjának arca arról beszélt, hogy jövő tavasszal nemcsak a zsarnokokat lehet elküldeni az ország éléről, hanem a magyar emberek megüzenhetik Európának, hogy a magyar békeszerető nemzet, és nem gyűlölködő nép. Karácsony Gergely – saját nevével viccelődve – nem ígérte, hogy ha miniszterelnök válik belőle, mindennap karácsony lesz, de azt megígérte, hogy olyan országot építenek, ahol a politika feladata nem a harc, hanem a békés építkezés lesz.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.